Nem kérdés: Soros György beavatkozik a magyar választásokba

Soros György
Brüsszel, 2016. június 30. Az Európai Parlament által közreadott képen Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke az EP fejlesztési, költségvetési, bel- és igazságügyi bizottságainak közös konferenciáján Brüsszelben 2016. június 30-án. (MTI/Európai Parlament/Philippe Buissin)
Vágólapra másolva!
Korábban is mutatkoztak jelei, hogy a bevándorláspárti tőzsdespekulánst nem hagyja hidegen, hogy mi történik Magyarországon. Most azonban ez teljesen nyilvánvalóvá vált: az országokat bedöntő üzletember neki lát megmagyarázni tervét, és pénzt nem kímélve, tájékoztató kampányt indít saját magáról. Mindezt azért, mert rosszul esik neki, hogy „civil society-einek" a tevékénységét bírálat érte. A rendszerváltás utáni Magyarországon először fordul elő, hogy nyíltan próbálnak külföldről beavatkozni a magyar választásokba.
Vágólapra másolva!

A sajátos magyar ellenzéki lét legújabb fejezete: Csontos Csaba, a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítvány budapesti szóvivője Simicska Lajos tévéjében, az előző munkahelyéről elkullogott riporternek, Kálmán Olgának jelentette be, hogy Soros György kampányt indít Magyarországon magáról Soros Györgyről. Saját magáról, saját tervéről.

A Soros-alapítvány hazai kommunikátora azzal indokolta a tőzsdespekuláns lépését, hogy betelte a pohár nála, és ezért pénzt és energiát nem kímélve az Egyesült Államokból – helyi emberein keresztül – próbálja meg üzenetét eljuttatni a magyar polgárokhoz.

Soros György, amerikai állampolgárként kampányt indít Magyarországon Forrás: MTI/Európai Parlament/Philippe Buissin

Az akció részleteiről nem sok mindent árult el Csontos, csupán annyi derült ki tv-s szerepléséből, hogy egy kvázi ellen-nemzeti konzultáció keretében tájékoztatni fogják a magyar lakosságot Soros György tervéről és a milliárdokkal pénzelt szervezeteinek munkásságáról. A Soros-kommunikátor azt nem említette, hogy sosem fordult elő még a rendszerváltás utáni Magyarországon, hogy nyíltan próbálnak külföldről beavatkozni a magyar választásokba.

Soros aktivizálódott az elmúlt időszakban, várható volt, hogy be fog avatkozni a magyar választásokba

Először október végén jelentkezett az Élet és Irodalom című balliberális hetilapban, ahol dühösen úszítózta (!!!) a magyar kormányt, meg úgy általában az egész világot. A napokban a 168 Óra, szocialista-közeli hetilaphoz juttatta el üzenetét, ahol tagadta brüsszeli befolyását és mindenkit és mindent hazugnak nevezett. Utólag elhamarkodott döntésnek bizonyult ez a megnyilvánulás, hiszen pár hete a hozzá közel álló politico.eu összeállított egy listát a brüsszeli döntésekre legnagyobb befolyással bíró 20 nőről, amiben két embere is előkelő helyen szerepelt. A sornak nem volt vége, hiszen a Financial Times-nak is adott interjút, ahol ismételten a nemzeti konzultációval foglalkozott. Tegnap este meg magyarul is megszólalt az RTL Klubnak küldött félperces videóban, amiben nyomatékosította, hogy rosszul esik neki, hogy „civil society-einek" a tevékénységét bírálat érte. Az csak a hab a tortán, hogy a magát függetlennek való index (Simicska lapja), a 444 (Soros blogja), a a tulajdonosa hazugságán éppen a minap lebukó hvg.hu és megmaradásáért küzdő 24 eminens diák módjára, pillanatok alatt átvette az anyagot.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!