Etűdök különböző hangokra, op. 52/2

ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 2/53. levélária

Kedves Tatjána Néném!

Kifutott új mese-operánk, a Jancsi és Juliska sorozata, itt az ideje hát, hogy ezzel folytassuk a beszélgetést. Kegyed azt írja, hogy nem erre számított, hogy elloptuk a mesét, de hát ilyen a liberális világ. És hogy mikroportokkal énekeltek a művészek, ami példátlan. Helyre tennék pár dolgot akkor.

Először is, itt van ez a Humperdinck, és „u"-val ejtjük, nem „á"-val. A keresztneve ugyanúgy Engelbert, tehát itt rejtély lappang. Mert van az a híres slágerénekes, valaha még a Beatlest is letaszította (egyszer) a toplistáról, hát hogy ír az az ember gyerekoperát?! Sehogy. Ő ugyanis nem azonos saját magával. Az igazi nevét nem irkálom ide, minden lexikonban benne van, még az internetesben is, szóval az a lényeg, hogy bő 80 éve született egy brit énekes, aki a profi pályafutásához egy akkor már jó ideje halott német zeneszerző nevét választotta. (Olyan, mintha én felvenném Henrik Ibsen nevét.) És innentől már magyarázkodni kell, hogy mi – meg az egész operavilág – az „igazi", az „eredeti" Humperdinck darabját kívánjuk játszani, annak semmi köze a popdalos életművéhez... Mit mondjak, hendikepes kezdet ez nekünk.

Aztán itt van maga a mese. Grimm fivérek, ugye. Jancsi és Juliska szülei bár dolgosak, mégse keresnek eleget a család betevőjére sem. Szóval az nem úgy van az eredeti mese szerint, hogy a két gyerek elkódorog – a szülők unortodox megoldást választanak az éhezést megszüntetendő: elzavarják a gyerekeiket... Így kerülnek az erdőbe, ott magukra maradnak, és a cukros-kalácsos boszorka ott édesgeti őket magához. Ennél rosszabb már csak az ok lehet: foglyul ejteni, felhízlalni, majd elevenen megsütni őket – hogy megehesse a gyerekhúst... Itt már egy Pándy is elkapcsolna, Prikopil meg bele se kezdene, pedig azok is szörnyetegek voltak. És még hátra a slusszpoén: a gyerekek egy ügyes ötlettel elérik, hogy a kannibál asszonyság megmutassa, hogy kell a lapátra ülni, aztán be is lökik a kemencébe. A gyerekek megszabadulnak, a szülőkben felébred a lelkiismeret, és a végén alighanem be is költöznek a mesebeli bűnök csodapalotájába, mert még az is jobb, mint a saját régi, vacak vackuk... (És ezt a művet német nyelvterületen Karácsony környékén szokás játszani... mi is így tettünk...)

Valójában innen indulunk. Meg onnan, hogy a német polgárságban, amely immár életének részévé szocializálta a zenés színházat, igény támad a gyerekek operába cipelésére. Szép egzisztenciákkal és gyerekszobákkal meg nevelőkkel a háttérben míves darabot kívánnak látni, így az egykori Wagner-asszisztens Humperdinck meg is írja operáját a fentiek dacára hatalmas ismertségnek és sikernek örvendő Grimm-történetből, és akkora a sikere, hogy még Budapesten is vezényli darabját, aznap játssza ötvenedszer az Andrássy úti Opera. (És a weimari ősbemutatót ki dirigálta? Nem, azt nem a szerző, hanem egy másik nyeretlen kétéves, bizonyos Richard Strauss...) Wagnert a partitúra le se tagadhatja, később, másik nagy meseművében, a Királyi gyermekekben (Die Königskinder) pedig már ne visszanéz, hanem előremutat, a sprechgesangos 2. bécsi iskola felé.

Nénémnek van kis igaza, amikor a zenét kritizálja. A Jancsi és Juliska muzsikája inkább felnőttmuzsika. A szépséget, amit a német népdal egyszerűségéből, tisztaságából és vidámságából vesz át Humperdinck, körülfonja a wagneri Leitmotiv-rendszer – nem nagyon, csak kicsit, nyomokban. És az igaz, nagyon igaz, hogy ma már nem így írnánk meseoperát. Meg kell majd júniusban megint nézni a Hófehérke-balettet: Kocsák Tibor zenéjének hatásossága ma a legcélravezetőbb út, az ugyancsak operai felkérésre pár éve alkotó Tallér Zsófia nem a könnyű múzsa csókjától szédeleg, ezért a nehezebbik, a humperdincki ösvény tovább taposását választotta 2014-ben a Leander és Lenszirommal, a szimfonikus líráét. El is tér a két mű sikere egymástól, habár mindkettőt a maga terepén invenciózus, profi és értékes alkotásnak tekintem. Humperdinck kora pedig nagyon más még, más az időérzékelés, mást jelent a harsányság. Csak azt akarom diplomatikusan kibökni én magam, aki a Ring gyűrűi, tehát a wagneri inspiráció és a wagneri hatás évadában mindenképp hallani akartam a Humperdinck-művet, hogy tehát a 120 éves alkotás tárlóba helyezte már magát.

Onnan ki lehet venni, meg lehet csodálni a szépségeit, meg kell forgatni innen és onnan, fénytörésekbe tenni, de azt hiszem, utoljára vitte most színre a budapesti Opera, hisz gyermekeink világa jelenleg éppen a lehető leghatalmasabbat változza, és nem sok kapcsolata marad a műnek az eljövendő valósággal – legalábbis meseoperaként.

Operatúra Papagenóval Fotó: Csibi Szilvia

Bezzeg felnőtt rémdarabként! Abban rengeteg lehetőség van, és az ifjú spanyol rendező, Rafael Villalobos, akinek nemcsak rettentően zenei családneve van (úgy tudom, nem rokon), de a grazi operarendezőversenyt is nyerte nemrég, már néhány lépést tett is ebbe az irányba. Nem véletlenül nem írtunk csak 10 éves korhatárt: az első indítómegbeszélés után kiderült, hogy a horrormese indusztriális környezetbe kerül, hogy az átható éhség és a felnőttolvasat átszüremlése miatt inkább a felsőtagozattól ajánljuk majd a produkciót. A színrevitellel nekem két ponton van bajom, de ezt érthető módon nem írom most le, egyik sem túl nagy ügy, később még Rafaelt megkérjük ezek orvoslására. Amúgy viszont megküzdött a művel rendesen, igyekezte érdekessé, amennyire lehet, igazzá és átélhetővé tenni ma, 2017-ben is. Mint eddig jeleztem, nem feltétlen az ő hibája, ha nem lehet annyira katartikus, mint pl. Toronykőy Attila Parázsfuvolácskája volt. (Az először tervezett falfirkát, a Munka szabaddá tesz! cinikus auschwitzi jelmondtát végül leszedettük, egyetértésben a rendezővel – helyére „A munka nemesít!" lépett –, de itt is felsejlett egy fájdalmas asszociációkkal terhes, és éppen ezért izgalmas felnőttelőadás képe: ne feledjük, hogy embereket égetnek itt is... De majd máskor, máshol, más korosztálynak.)

Apropó, még a mikroportok előtt! Néném a gyermekek által látogatható darabok ordító hiányáról cikkezik nekem, hát mellékelnék egy kis listát az utóbbi 7 szezonból:

Makaróni karmester
még Szabó Sipos Máté és Kovalik Balázs kezdte el, több évig adtuk mi is ezt a különleges, zenés épülettúrát

Papageno Túra
ez a színes-szagos kaland lépett a Makaróni helyébe, Szabó Sipos távozása után, Toronykőy Attila rendezésében, Hábetler Andrásra szabva

OperaKommandó
több megyében is fellépünk vele, Aczél András a lelki és testi vezetője a programnak, valaha jómagam is vagy 200-szor vezettem a Filharmónia égisze alatt.

Az OperaKaland lelkes résztvevői Fotó: Nagy Attila

OperaKaland
eddig 232 ezren jöttek rá az ország minden pontjáról, és 11 művet mutattunk be nagy sorozatokban, még olaszul is, még modern előadásban is, még kortárs szerzőtől is az Erkelben (a magyar művelődéstörténet legnagyobb színházi gyermekprojektjéről beszélünk...)

János vitéz
Palcsó Sándor klasszikus rendezése, játszottuk és fogjuk is még

Háry János
Vidnyánszky Attila mesés produkciója, ment, megy és menni is fog

Leander és Lenszirom, Tallér Zsófia meseoperája Forrás: www.zsofiapalyi.com/Zsofia Palyi

Leander és Lenszirom
Tallér Zsófiától rendeltük meg, Zsótér Sándor rendezte, igazán különleges, finom mesedarab

Jancsi és Juliska
Kovalik Balázs színrevitele volt ez a keresztmetszet, Aczél András keltette fel haló poraiból, bálok másnapján adtuke morzsabálként, jótékonyan

Parázsfuvolácska
Kérésemre Lackfi János írta, Toronykőy Attila rendezte ezt a cirkuszi Varázsfuvola-verziót, amelyben a nagy Star Wars-megfejtés is elhangzik, miszerint ki is az apja Taminónak? Szegedre is kölcsönkérték, akkora a sikere

Parázsfuvolácska Fotó: Pályi Zsófia

Diótörő
1950 óta megy, 2015-ben újraterveztük, modernizáltuk, és erre az előadásra se lehet beférni könnyen – idén 27 alkalommal megy az Erkelben, kisebb árért, mint az Operaházban: soha ennyit még nem táncoltuk, soha 40 ezren még nem látták

Pomádé király új ruhája
Toronykőy Attila rendezése, zenekari kamaraverzió, de teljes élmény, nagyszínházi előadás, ment, megy és menni is fog, a Ránki-opera telitalálat ma is!

Lakatlan sziget
Geréb Zsófi kamararendezése Haydn operájából, a Királylépcsőre készült

Az úrhatnám szolgáló
Pergolesi klasszikus intermezzója, a Királylépcsőre készült

Szökdelés a szerájból
Kérésemre Novák János alkotta meg a bábokkal kombinált Szöktetés-verziót, a Királylépcsőre készült, de máshol is menni fog

plusz: Ringató, többféle hangszerbemutató, egyetemi bérletek. Néném! Itt van még?!

Jancsi és Juliska Forrás: Berecz Valter

És a Jancsi és Juliska. Amely annyira mélyre íratott főleg szegény Juliskának, aki ha kislányos fiatal énekesnő, akkor vélhetően nem drámai szoprán, hogy mindig, mindenkinek gond volt a burjánzó, wagneriánus zenekar áténeklése. A korábbi, igazán ügyes Tóth János-rendezésben is csak Mészöly Katalin hangja jött át, azért ezt is tegyük hozzá. Most a karmester, Kovács János kifejezett kérésére használtuk fel a Billy Elliothoz beszerzett mikroport-szetteket, nagyon finoman, épp csak segítve a különben illúziókeltőn gyerekeket alakító ifjú énekesnőinket. És semmilyen mesét nem lopott el senki: a mai gyerekek is nagyon tudnak absztrahálni, otthon végig nézem, ahogy négy tick-tack szemmel egy egész történetet lejátszanak, két papírálarc pedig már eposzokat is lehetővé tesz...

Kedves Néném, miattuk is, a gyermekkarunk miatt is, a szép zenei részletek és a meglepő, nagyszabású színpadi látvány miatt is érdemes lesz jövőre újra eljönnie – és ide tényleg együtt érkezhet szülő és gyermek.

Írjon nekem, ez a mániája tartja életben a saját grafomániám is! „Zsdú átvétá, kák szálávej létá!" – legközelebb a Diótörő nézői levelei lesznek soron!

Szilveszter

2017. december 20.