Újabb gyilkosság történhetett VV Fanni lakóparkjában

VVFanni
Vágólapra másolva!
A luxuslakóparkhoz közeli romos épületben egy középkorú nő holttestére bukkantak a rendőrök. Korábban egy eszkortlány is meghalhatott a lakóparkban a Bors szerint.
Vágólapra másolva!

VV. Fanni november 20-án tűnt el. Sokáig úgy képzelték, hogy a Dunában lehet a korábbi ValóVilág-szereplő holtteste, hiszen

a gyilkossággal gyanúsított volt MSZP-s exjelölt,

a kulcsi evezősklub elnöke dunaújvárosi, ráadásul az autópálya felvételei azt bizonyítják, hogy járt a vízparton azután, hogy a lány meghalhatott. B. László egy bérelt autóval ment el a lányhoz éjszaka. Elképzelhető, hogy Fanninál történt valami, mert

egy luxuslakópark toronyházi lakásából az ölében vitte le a holttestét a kamera felvételei alapján, ráadásul az autójában pajszert, fegyvert, kötelet és vérnyomokat is találtak.

Még mindig eltűntként keresik

A bizonyítékok arra utalnak, hogy a lány már nem él, de amíg nem találják meg a holttestét, eltűntként keresik. A férfi nem ismerte be a gyilkosságot, így a nyomozóknak kell megtalálniuk a testét, vagyis a legfőbb bizonyítékot.

- mondta el az ügyvédje a Borsnak.

VV Fanni Forrás: vipzone.reblog.hu

Van olyan, aki konkurenciaharcra gyanakszik.

- mondta egy neve elhallgatását kérő nő a Borsnak.

A lap azt írja, egy másik gyilkosság is felkavarta a lakókat, csak az nem kapott akkora figyelmet, mivel kevésbé ismert az áldozat. December 12-én a lakópark bejáratánál, a Turóc utcai romos épületben találták meg egy 43 éves hajléktalan nő holttestét.

Őt gyakorlatilag agyonverték.

A rendőrségnek ebben az ügyben is van gyanúsítottja, akit már el is fogtak. Ugyanakkor a Bors szerint a luxuslakóparkban korábban is meggyilkoltak egy eszkortlányt, akiről eddig senki sem beszélt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!