Újabb megdöbbentő részlet VV Fanni ügyében

VVFanni
Vágólapra másolva!
VV Fannit november 20-a óta keresik a rendőrök. Egyelőre eredménytelenül. A prostituáltként dolgozó lány ügyét már hetek óta gyilkossági ügyként kezelik, miközben a gyanúsított, egy korábban az MSZP színeiben induló politikus, előzetes letartóztatásban van. A férfi hallgat, de Fanni egyik ismerőse most megszólalt. Azt mondta a lánynak milliói voltak – tudta meg a Ripost.
Vágólapra másolva!

„Elegem van abból, hogy Fannit mindenhol csak prostituáltként emlegetik, miközben ez csak a munkája volt, ahogyan nekem is. Ő egy céltudatos, megfontolt lány volt, aki tudta, mit és miért tesz” - ezt mondta többek között Fanni kolléganője.

– mondja még a nő, aki szintén a Marina Parton bérelt lakásban fogadja a kuncsaftokat, így ismeri a kereseti viszonyokat.

VVFanni Forrás: vipzone.reblog.hu

„Fanni olyan lány volt, aki mindenkinek szívesen segített, akár egy jó szóval, akár pénzzel, ha arról volt szó. Szerette a szép dolgokat, és nem is sajnálta rájuk a pénzt, de tudott spórolni is. Rengeteg pénzt keresett, hiszen az ismertsége jól jött ebben az iparban. Az ő helyzetében egy óráért harmincezret is elkérhetett, és akkor még nem beszéltünk az extrákról.

Milliókat tett félre egy jobb életre, és remélem, hogy mégsem az történt vele, amit mondanak, csak egyszerűen kiszállt, és valahol külföldön kezdett új életet” - tette hozzá.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!