A külgazdasági és külügyminiszter értékeli, hogy a holland külügyminiszter pénteken felhívta a távozó holland nagykövet kijelentése miatt; az M1 aktuális csatornának adott nyilatkozatában ugyanakkor hangsúlyozta: nem akarja élezni a konfliktust, de Magyarországot senki sem rágalmazhatja következmények nélkül.
Szijjártó Péter azt mondta: Bert Koenders holland külügyminiszter telefonon felhívta őt, és kijelentette:
nyilvánvaló, hogy nem tükrözi a holland kormány álláspontját, amit a nagykövet a terrorizmus és Magyarország összefüggéséről mondott,
ettől elhatárolódott, és úgy fogalmazott, "nem boldog" a kijelentés miatt.
Bert Koenders kérte, hogy próbálják csökkenteni a feszültséget - idézte holland kollégája szavait Szijjártó Péter.
A miniszter arra kérte a holland tárcavezetőt, hogy ezt tegye világossá a nyilvánosság előtt is, ami aztán meg is történt. A holland külügyminisztérium hovatalos nyilatkozatban határolódott el a nagykövettől.
Hozzátette: hétfőn konzultál a hazarendelt hágai magyar nagykövettel, az ottani ideiglenes ügyvivő pedig bemegy a holland külügyminisztériumba, és „még egyszer ezt a beszélgetést lefolytatja”.
Hétfőn döntenek arról, hogy mi a következő lépés
- közölte.
Bárminemű arra vonatkozó utalás, hogy kapcsolat lenne egy európai uniós tagállam és a terroristák módszerei között, hibás. „Szeretnék elhatárolódni az ilyen tartalmú kijelentésektől” - jelentette ki Bert Koenders holland külügyminiszter pénteken.
A holland tárcavezető a minisztérium által közzétett nyilatkozatában hangsúlyozta:
nyilvánvaló, hogy a magyar kormány cselekedetei nincsenek kapcsolatban a terrorizmussal.
Magyarország szövetséges és társtagállam az Európai Unióban - írja a közleményben.
Korábbi nyilatkozatában Koenders azt mondta, hogy a távozó budapesti holland nagykövet vitatott kijelentései nem tükrözik kormánya álláspontját, de elismerte: miniszterként felelős a nagykövet kijelentéseiért.
Pénteken Magyarország konzultációra hazarendelte Hollandiába akkreditált nagykövetét, ezzel meghatározatlan ideig szünetel a nagyköveti szintű kapcsolattartás a két ország között.
Gajus Scheltema budapesti holland nagykövet a 168 órának adott búcsúinterjújában egyebek mellett azt mondta, hogy a szélsőséges iszlamisták „ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány”.