Óvóbácsi a láthatáron

Dudek János

„A cél közös: egy boldog, kiegyensúlyozott gyermek". A Tantrend interjúja Dodek János óvodapedagógussal munkáról, nevelési elvekről, és arról, hogy miért és hogyan lesz valakiből óvóbácsi. 

Hogyan lesz egy férfi óvodapedagógus?

Igazán jól hangzana, ha elmondhatnám, hogy már kisgyermekkorom óta óvodában szeretnék dolgozni és egész életemben erre készültem, de ez nem lenne igaz. Saját gyermekkori óvodás emlékeim elég haloványak, csak egy-két dolog ugrik be és azok is inkább csak egyszerű hétköznapi képek.

A zenei általános iskola után a tatabányai vendéglátóipari és idegenforgalmi középiskolában tanultam tovább, az érettségi és a két technikusi vizsga után úgy éreztem, hogy jó lenne még továbbtanulni valamilyen irányba. Ekkor egy évig dolgozgattam különböző vendéglátós helyeken, közben megismerkedtem a feleségemmel, aki állami gondozott gyermekekkel foglalkozott és többször velük tartottam különböző programokon, eseményeken, és tetszett ez a munka, hogy a gyermekek és fiatalok életéhez, élményeihez hozzá lehet tenni, és ezért én is beiratkoztam Győrbe szociálpedagógia szakra levelező tagozaton. Közben Tatabányán egy gyárban dolgoztam, a főiskola befejeztével sajnos nem sikerült egyből a szakmában elhelyezkedni, ezért újból a tanulás mellett (is) döntöttem. 2009-ben kezdtem el járni Hajdúböszörménybe óvodapedagógia szakra.

Dodek János óvodapedagógus Forrás: tantrend.hu

Mi az, ami megfogott ebben a szakmában?

Korábban is foglalkoztatott a gondolat, hogy miként lehet a gyermekek, fiatalok magatartását pozitív irányba befolyásolni. Az óvodás korosztály a legfogékonyabb a külső hatásokra, és úgy gondoltam, hogy ha a saját magammal otthonról hozott értékekből hozzá tudok tenni a gyermekek életéhez, és egy boldogabb, gondtalanabb gyermekkorhoz hozzájárulhatok, akkor nekem itt a helyem. Két év családgondozói munka után adódott a lehetőség, hogy szakmai gyakorlati helyemen óvodában helyezkedjek el. Az első 6-7 év tapasztalatai nagyon fontosak egy ember életében, még ha tudatos emlékek nincsenek is róla, ekkor sajátítják el az alapokat. Egy biztonságot nyújtó, derűs közeg jó alap lehet az élethez. Az óvodai nevelés kiegészíti a család szerepét, amely napjainkban sajnos sokszor nem teljesen kerek. Sok a csonka család, de ha számban és formában rendben is vannak, sokszor kevés az idő és a figyelem, ami a gyermekre jut. Valamelyest részben ezt hiányt is pótolhatja az én jelenlétem az óvodában.

Mi az, amit legjobban szeretsz a munkádban? Mi a nevelői alapelved?

A múltkorjában töltöttem a gyermekek személyiségfejlődési lapját a csoportban és minden gyermeknél azt tudtam bejelölni, hogy vidámak, jókedvűek. Ahányan vannak annyi féle családból, különböző szociális körülmények közül érkeztek, de amikor bent vannak az óvodában, sikerül megteremteni ezt a derűs közeget, hogy jól érezzék magukat, boldognak érezzék magukat. Ezt nem lehet túlzott engedékenységgel, vagy szigorúsággal elérni, meg kell találni az arany középutat, szem előtt tartva a hosszabb távú célokat, és mindvégig következetesnek kell maradni. Fontosnak tartom, hogy elérhető legyek számukra, ne olyat lássanak bennem aki „lenéz" rájuk, hanem aki ott van, ha szükségük van rám.

Tudom, hogy vannak gyermekeid. Ők is abba az óvodába jártak, ahol dolgozol?

Igen, két gyermekem van: Beni, negyedik osztályos, Peti középső csoportos. Mindkettőnek ebből az óvodából vannak tapasztalatai. Az egészséges viszony megtartása érdekében másik csoportban koptatták a kisszéket, de így is különleges helyzetben voltak, hogy napközben többször összefuthattak apával. Az iskolai éveim alatt és most is jó alanyai a gyakorlati munka tesztelésének (nevet).

Hogyan fogadnak a szülők egy óvóbácsit? Örülnek neked? Inkább jó, vagy rossz tapasztalataid vannak?

A szülőkkel sikerült jó kapcsolatot kialakítani, sokszor azt mondják, hogy férfi mintára is szükség van és jó, hogy itt megkapják a gyermekek. Amikor az óvodában kezdtem dolgozni, az első napokban még sokszor ment a „méregetés", meg találgatás, hogy hogyan kerül férfiember erre a pályára, mit fogok tudni csinálni ezekkel a gyerkőcökkel, jó kezekben lesznek-e a gyermekek? Rövid idő alatt tapasztalataik meggyőzték őket arról, hogy aggódniuk nem kell, a gyermekekkel jól megtalálom a közös hangot és rajtam keresztül kapnak egy kis „apa kiegészítést" akár a játékban, akár mókázásban, akár például barkácsolási tevékenységekben. Ha egy szülő azt látja, hogy gyermeke boldogan és vidáman megy az óvodába, ez megnyugtatja és örül neki. Ha a szülő efelől nyugodt, akkor úgy beszél az oviról, hogy a gyermek előtt is egy pozitív kép jelenik meg. Úgy gondolom, hogy ezt a célt egész jól sikerül megvalósítanunk.

Tehát egy férfinak automatikusan sikere van ezen a pályán?

Azt szeretném, hogy ne az legyen a fő értékem, hogy a sok nő között férfiként ott látnak, hanem ahogy hozzáállok, amit tenni szeretnék a gyermekekért. A csoportbeli élet az nem egyszemélyben rajtam múlik, hanem a kollégákkal való együttműködés is nagyban meghatározza.

A teljes interjú a tantrend.hu oldalon olvasható.