Trükközik Vivien gyilkosa: kidobta az ügyvédjét
![gyilkosság, K. Bálint, Vivien, Kakucs](https://cdn.origo.hu/2023/12/dw5Sxq-wH-fEBn0S1dTH_ae3aZFGA-kYSMwxgFSTjLA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IzZmJkNWFhNzQ5YzQzYTI4NmNjYTA4MzBjY2JjNjI5.webp)
K. Bálint már az első tárgyalásán meglepetést okozott, amikor a már többször is beismert gyilkosságot letagadta, és az egyik barátjára kente Vivien megölését.
A mai, második tárgyaláson kijelentette, hogy megvonja bizalmát az ügyvédjétől, és másik védőt kér.
A férfinak péntekig kell megneveznie az új ügyvédjét- írja a Bors.
A tárgyaláson K. Bálint szüleit hallgatták volna meg. Károlyt és Ágnest már az előző tárgyalásra is beidézték tanúként, de az elhúzódott, így nem kerültek sorra.
Most is hiába érkeztek meg a bíróságra, fiuk bejelentése után a tárgyalást berekesztették.
Ahogy azt korábban az Origo megírta, M. Vivien 2016. március 4-én tűnt el, miután kijött egy népligeti szórakozóhelyről. A holttestét pár nap múlva találták meg egy Kakucshoz közeli erdőben. A gyilkossággal K. Bálintot vádolják. A nyomozók szerint aznap ő ment a lányért kocsival, és nem értek haza.
A település előtt Bálint egy vadásztőrrel halálra szurkálta a lányt.
Kiderült, hogy a férfi szerelmes volt Vivienbe, amit a lány nem viszonzott.