Még mindig népszerű a turizmus-vendéglátás szak

Turizmus Utazás
Tihany, 2010. július 5. A Tihanyi Bencés Apátság épületegyüttese, a háttérben a Balaton. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Vágólapra másolva!
Mivel foglalkozik valójában egy turizmus-vendéglátás szakon végzett pályakezdő? Mennyi a kezdőbére? És mi a különbség két eltérő intézmény azonos képzése között?
Vágólapra másolva!

Hallgatókat kérdeztünk az Educatio oktatási szakkiállításon arról, mire számíthat, aki a szakra jelentkezik. Ugyanis az elmúlt évek első helyes jelentkezési statisztikái alapján a turizmus-vendéglátás szak egyike a legnépszerűbb képzéseknek. Az összes jelentkező ezen a szakon:

  • 2014-ben 5 188 fő
  • 2015-ben 4 965 fő
  • 2016-ban 5 461 fő
  • 2017-ben 4 784 fő

volt.

Mégis, mennyit keresnek?

A turizmus-vendéglátásnál a bruttó 190-200 ezer forintos becslések jól tükrözik a piaci viszonyokat, de a Sopron környéki 250-300 ezer forint bruttó is reális a jelenlegi gazdasági környezetben. A Felvi.hu felsőoktatási portálon az Oktatási Hivatal által közzétett Diplomás Pályakövetési Rendszerének 2016-os adatai alapján

ezen a területen bruttó 211 539 forint az átlagbér.

De mit ad a képzés?

A képzés célja a turizmus és vendéglátás feladatait ellátói idegen nyelveket beszélő gazdasági szakemberek képzése, akik közgazdaságtudományi, társadalomelméleti, alkalmazott módszertani ismereteik és szakirányú tudásuk birtokában képesek elvégezni a turizmus és a vendéglátás területén felmerülő feladatokat, irányítani és szervezni tudják a kapcsolódó munkafolyamatokat, feltárják és elemzik a keresletet befolyásoló tényezőket, vonzó és élményszerű kínálatot alakítanak ki, megszervezik és elvégzik a kapcsolódó szolgáltató tevékenységeket.

A képzés 7 féléves, vagyis 3 és fél évig tart.

A szakmai gyakorlat tizenkettő hét időtartamú (nappali tagozaton 400 óra, részidős képzésben 200 óra) összefüggő gyakorlat. A szakmai gyakorlat turizmus, illetve vendéglátás tevékenységet folytató gazdálkodó szervezetnél vagy a felsőoktatási intézmény tanéttermében vagy tanszállodájában végezhető.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!