Kenézlő, 2018. február 24.
Bűnügyi helyszínelő 2018. február 24-én a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kenézlőn, ahol kettős gyilkosság történt. A feltételezett elkövetőt, egy 50 éves férfit elfogták, és azzal gyanúsítják, hogy megölte élettársát és annak nővérét.
MTI Fotó: Vajda János
Vágólapra másolva!
Két nőt ölt meg egy férfi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kenézlőn két hete. A gyilkost most elfogták - közölte Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Hozzátette: a férfi egyik rokona péntek délután értesítette a rendőrséget, hogy az 50 éves férfi megölte élettársát és az asszony testvérét. A gyilkost a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaburán fogták el és már Miskolcra vitték.
Bűnügyi helyszínelő 2018. február 24-én a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kenézlőn, ahol kettős gyilkosság történt. A feltételezett elkövetőt, egy 50 éves férfit elfogták, és azzal gyanúsítják, hogy megölte élettársát és annak nővérét. Forrás: MTI/Vajda János
Mint kiderült, a férfi vita közben úgy megverte a két nőt, hogy mindkettő a helyszínen meghalt. A támadó ezután tiszaburai rokonaihoz menekült, ahol végül a rendőrök elfogták. A rendőrség kérte az előzetes letartóztatását.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!