Hazánkban már több mint 35 éve tart a népességfogyás, de a kormány családpolitikájának köszönhetően nőtt a gyerekvállalási kedv.
A teljes termékenységi arányszám a 2011-es 1,23-os mélypont után 2017-re 1,5-re emelkedett.
2010-hez képest 1,4 százalékkal több gyerek született úgy, hogy közben a 20 és 40 év közötti női korosztály létszáma 10 százalékkal csökkent. A házasságkötések száma is megugrott,
42,5 százalékkal több házasságot kötöttek tavaly, mint 2010-ben.
Emellett kevesebb a válás és az abortusz - fejtette ki Fűrész Tünde a lap hétfői számában.
Az intézet vezetője beszélt arról is, hogy az idén január 1-je óta igényelhetik a határon túliak is az anyasági támogatást és a babakötvényt.
Az úgynevezett Köldökzsinór program keretében február végéig közel 1600 igény érkezett be,
60 százaléka Romániából. Az igénylések háromnegyede a határon túli, magyarlakta területekről érkezett, de Új-Zélandról és Iránból is kaptak megkeresést, eddig összesen 36 országból.
A Kopp Mária intézet feladatairól a lapnak elmondta: elemzésekkel, kutatásokkal, szakpolitikai javaslatokkal segítik a kormányzati döntéseket a népesedéspolitika területén. Hozzátette, hogy a gyermekvállalás, a családalapítás lelki, mentális összefüggéseivel,
a magyarok lelki egészségével és életminőségének alakulásával kapcsolatos kutatásokat is szeretnének folytatni.
Emellett vizsgálnák a migráció demográfiai vonatkozásait is, a Magyarországon vagy Európán belüli mozgások mellett szélesebb nemzetközi kitekintéssel is. Véleménye szerint fontos lenne megnézni, hogy az úgynevezett befogadó országokban milyen társadalmi folyamatokat indít el a migránsokkal való együttélés, és ennek milyen szociológiai vetületei vannak.