Simicska megfenyegette Szitát

simicska lajos
Vágólapra másolva!
2018.január 1-től egy kaposvári rendelet alapján a városban megkezdték az óriásplakát helyeket jelentő táblák leszerelését és elszállítását. Sokan örültek, hogy végre nem csúfítja tovább a városképet a rengeteg, 150 kereskedelmi plakát. Csakhogy az ügy vége durva fenyegetés lett.
Vágólapra másolva!

Ugyan többszöri felszólítás után, de végülis a Simicska-féle plakátcég, a Publimont Kft. leszerelte és elszállította a táblálat - számolt be róla a hirado.hu. A plakáthelyek birtokosa ugyanis végső soron Simicska Lajos volt. Az ő érdekeltségébe tartozó cég tartotta fenn és üzemeltette a szerény számítások szerint is évi száz millió forintot is meghaladó táblákat.

Csakhogy Simicska Lajos nem nézte tétlenül a Szita Károly polgármester vezette város rendelet-alkotását, hiszen az ország egyik legrégebbi polgármesteréről van szó (hatszor választották meg polgármesternek, vagyis amikor közvetlen választás volt, akkor mindig), akinek döntéseire, városvezetői lépéseire sokan figyelnek, sokan tekintik példának a kaposvári történéseket - írja a hirado.hu.

Forrás: EchoTV

Simicska újságjában, a Magyar Nemzetben meg is jelent egy már évekkel ezelőtt boncolt, de tényszerűen soha be nem bizonyított ügy Szitával kapcsolatban, miszerint a rendszerváltoztatás előtt kilenc évig „tmb”, vagyis titkos megbizatású ügynök lett volna. Az ügyről először 2004-ben, vagyis 14 éve írt először az Index, az azóta szintén Simicska érdekeltségébe tartozó portál. (Azóta egyébként háromszor, 2006-ban, 2010-ben és 2014-ben is nagy fölénnyel választották újra polgármesterré Szitát a kaposváriak.) Jellemző, hogy a választási kampányban az egykor szebb napokat látott Magyar Nemzet nem átall egy olyan forrásra hivatkozni, akit 2004-ben (szinte az első Szita-támadással egyidőben) a szocialista Lamperth Mónika tüntetett ki belügyminiszterként.

Információk szerint érkeztek is mostanság üzenetek a kaposvári városházára, hogy „Jobb lesz, ha nem ugrál a Karcsi, mert különben csúnya dolgok történhetnek”, de Szita elég tapasztalt ahhoz, hogy ne rezeljen be az ilyen zsarolásoktól. Évekkel korábban például egy közismerten baloldali helyi vállalkozó zsarolta a helyi adó miatt azzal, hogy romákat költöztet a belvárosba, ám Szita akkor is visszaüzent: „Nem engedek semmilyen zsarolásnak”. Nyilván ez történhetett most is, legalább is Szita facebookos bejegyzése erre enged következtetni. A majd' harminc éve a városát vezető Szita a Simicska támadás megjelentét követően két mondatot posztolt:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!