Addig nincs eredmény, amíg minden szavazókör be nem zár

Szavazatok számlálása a NVI-nél, Nemzeti Választási Iroda, Választás 2018
Szavazatok számlálása az NVI-nél.
Vágólapra másolva!
Amíg valamennyi szavazókör be nem zárt, nem indul el a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldalán az előzetes eredmények közlése. Jelenleg Londonban és Újbudán a leghosszabb a várakozók sora - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke vasárnap Budapesten. Várhatóan este tíz órára itt is befejeződik a szavazás.
Vágólapra másolva!

Az NVI elnöke a Nemzeti Választási Bizottság tagjait tájékoztatta a választásnapi eseményekről. Mint mondta, Szegeden, Győrben és Pécsen fél 8 körül tudnak zárni. A XIII. kerületben, a VI., VII., VIII. és IX. kerületben jó a helyzet, bár itt napközben hosszú sorok voltak.

Ugyanakkor, mint mondta a XI. kerületben tragikus a helyzet, annak ellenére, hogy három teremben szavaztatnak. Itt másfél kilométeres a sor.

Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke. Fotó: Polyak Attila - Origo

Pállfy Ilona jelezte: Londonban is nagyon hosszú a sor, bár itt tizenkét felé szedték a névjegyzéket.

A londoni az egyetlen külképviselet, amely nem tudott bezárni este 7 órakor. Itt 9700-an jelentkeztek szavazásra előzetesen.

A szavazókörök hivatalosan 19 órakor bezártak, azonban ahol a választópolgárok még sorban állnak, leszavazhatnak.

Ameddig valamennyi szavazókör be nem zár, nem indulhat el az NVI eredményközlő rendszere

- mondta Pálffy Ilona. Ez azt jelenti, hogy azok a szavazókörök, amelyek 19 órakor be tudtak zárni, elkezdik a szavazatok számlálását, és az eredményt rögzítik is a Nemzeti Választási Rendszerben, az azonban nem jelenik meg a nyilvános www.valasztas.hu oldalon.

Szavazatok számlálása az NVI-nél. Fotó: Mudra László - Origo

Amikor valamennyi szavazókör bezárt, az NVI élesíti a szavazatösszesítő rendszert, és az a nyilvánosság számára is megismerhető lesz.

Ez azt jelenti, hogy nem nulláról indul az eredményközlés, hanem egyből az eredmények viszonylag magas fokú feldolgozottsággal jelennek meg a honlapon.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!