Afrikai sertéspestist találtak egy vaddisznóban Hevesben

ÁLLAT somoskői vadaspark vadállat vadaspark vaddisznó Salgótarján, 2015. január 10.
Vaddisznó (Sus scrofa) az Ipoly Erdő Zrt. somoskői vadasparkjában, Salgótarjánban 2015. január 10-én, ahol télen etetik a vadakat.
MTI Fotó: Komka Péter
Salgótarján, 2015. január 10. Vaddisznó (Sus scrofa) az Ipoly Erdő Zrt. somoskői vadasparkjában, Salgótarjánban 2015. január 10-én, ahol télen etetik a vadakat. MTI Fotó: Komka Péter
Vágólapra másolva!
Afrikai sertéspestis vírusát mutatta ki vaddisznóban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A fertőzött hullát Heves megyéből szállították be vizsgálatra a hatósághoz. 
Vágólapra másolva!

A Nébih közleménye szerint az állategészségügyi szakemberek haladéktalanul megtették a szükséges intézkedéseket. Hangsúlyozták:

a betegség emberre nem veszélyes, a sertéshús és húskészítmények továbbra is biztonsággal fogyaszthatóak.

A vaddisznók mozgása révén a betegség gyorsan terjedhet Forrás: MTI/Komka Péter Illusztráció

A betegség azonban súlyos gazdasági károkat okozhat, ezért a járvány házi sertésekre történő átterjedésének megakadályozása érdekében kulcsfontosságú az állattartók jogkövető, felelős magatartása.

A Nébih laboratóriumi vizsgálatai alapján egy, a Heves megyei Gyöngyös-Gyöngyöshalász Földtulajdonosi Vadásztársaság területén talált vaddisznóhulla afrikai sertéspestissel fertőzöttnek bizonyult szombaton.

A járványügyi nyomozás jelenleg folyamatban van.

A hatóság a betegség megállapítását követően minden előírt intézkedést haladéktalanul megtett. Kijelölte többek között a fertőzött, valamint a fertőzött területen belül a betegség szempontjából különösen ellenőrzött területet. Megtiltotta továbbá a társas vadászatok lebonyolítását, valamint az egyéni vadászatokat is feltételhez kötötte.

Fontos, hogy a fertőzött területről élő vaddisznó, vaddisznótest vagy azok húsa nem szállítható ki.

A továbbiakban az állategészségügyi hatóság szakemberei elvégzik a fertőzött területen tartott valamennyi házi sertés állományban az állatok összeírását is.

Ennek során azt is ellenőrizni fogják, hogy a sertéseket olyan módon tartják-e, amely megakadályozza a vaddisznókkal való érintkezést.

További fontos előírás, hogy a fertőzött területen található állattartó helyekről az Európai Unió más tagállamaiba vagy ún. harmadik országba nem lehet sertést szállítani, emellett egyéb esetekben is az állategészségügyi hatóság előzetes engedélyéhez kötött a kiszállítás.

A megye teljes területén kiemelten fontos az elhullott vagy beteg sertéseknek az észleléstől számított 24 órán belüli bejelentése és ezen egyedek virológiai vizsgálata.

Az afrikai sertéspestis (ami nem azonos a sertéspestisként emlegetett klasszikus sertéspestissel) az emberre nem veszélyes. A jelentőségét az a gazdasági kártétel adja, ami egyrészt a megbetegedett állományok leöléséből, másrészt abból adódik, hogy az afrikai sertéspestis megjelenése miatt hosszú távú korlátozások léphetnek életbe mind az Európai Unión belüli, mind az exportkereskedelemre vonatkozóan.

A betegség különös veszélye, hogy nemcsak fertőzött élő sertések, hanem az azokból előállított, a vírust tartalmazó termékek, valamint a vaddisznók mozgása révén is igen gyorsan továbbterjedhet.

Ráadásul a vírus környezeti hatásokkal szembeni ellenálló képessége igen nagy, hónapokig, bizonyos esetekben akár évekig is fertőzőképes marad.

A Nébih felhívja minden állattartó figyelmét a jogkövető, felelős magatartásra a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének meggátlása érdekben. Meg kell akadályozni, hogy a házi sertések vaddisznóval érintkezzenek, állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszerhulladékot („moslékot") pedig soha ne adjunk a sertéseknek!

Ha valaki sertésállományában hirtelen lázas megbetegedést, elhullást, vérzéses tüneteket észlel, 24 órán belül értesítse az állategészségügyi szolgálatot!

A betegségről, az elrendelt előírásokról, korlátozásokról, valamint az érintett területekről részletes információk találhatók a Nébih honlapján: http://portal.nebih.gov.hu/afrikai-sertespestis

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!