A 301-es parcellában az 1956 utáni megtorlás budapesti áldozatai nyugszanak. Az 1958. június 16-án kivégzett Nagy Imrét, az 1956-os forradalom és szabadságharc törvényes miniszterelnökét és mártírtársait - Maléter Pál honvédelmi minisztert, Gimes Miklós újságírót, az 1958. április 24-én kivégzett Szilágyi Józsefet, Nagy Imre titkárságvezetőjét és a börtönben 1957. december 21-én elhunyt Losonczy Gézát, a Nagy Imre-kormány államminiszterét - 1989. június 16-án helyezték végső nyugalomra a Rákoskeresztúri Új köztemetőben.
A Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa 1989. július 6-án - amikor Kádár János, az MSZMP főtitkára meghalt -, Nagy Imre és társai ítéletét hatályon kívül helyezte, az elítélteket posztumusz, bűncselekmény hiányában felmentette.
A koncepciós perek áldozatainak rehabilitációja és az újratemetés a rendszerváltó időszak szimbolikus eseménye volt.
Jovánovics György szobrászművész 300-as parcellájában álló alkotásának alapkövét 1989. június 16-án, Nagy Imre újratemetésének napján tették le. Az emlékművet három év múlva avatták fel. A nyitott sír közepén egy 1956 milliméter magas, fekete hasáb áll.
A köztársasági elnök főhajtással tisztelgett a forradalom erdélyi mártírjai előtt a 298-as parcellában, továbbá megkoszorúzta a 300-as parcellában lévő emlékhelyet a miniszterelnök 60 évvel ezelőtti kivégzésére emlékezve szombaton.