Már mindenki megnézheti a rejtélyes Seuso-kincset

Vágólapra másolva!

Kiemelkedő művészi minőségének, és kalandos, krimibe illő történetének köszönheti a Seuso-kincs az ismertségét – mondta Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a Nemzeti Múzeumban a Seuso-kincs című időszaki kiállítás megnyitóján. Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója pedig azt mondta: ez a késő római lelet Párizsban, Londonban vagy akár New Yorkban is a legféltettebb kincsek közé tartozna. Szerdától látogatható a múzeumban a kiállítás a József nádor teremben, novembertől pedig más késő római tárgyakkal kiegészülve átkerül a Nemzeti Múzeum új, állandó Seuso-kiállításának termeibe.

Vági Barbara

Vágólapra másolva!

kiállítás Magyar Nemzeti Múzeum Seuso-kincs

De ki is volt valójában Seuso?

Seusóról keveset tudunk. A nevét megőrző tál az egyetlen ókori forrás, amelyből létéről értesülünk

– mondta Mráv Zsolt, a kiállítás egyik kurátora.

Mráv Zsolt, a Seuso-kincs-kiállítás kurátora Fotó: Talán Csaba

„Valószínűleg nem volt tagja a római birodalom sorsát meghatározó hatalmi elitnek, akik a császár közvetlen közelében lehettek, de ennek ellenére a gazdagok rétegéhez tartozott – igaz, nem az elit csúcsán kell őt keresni. Azt sem tudjuk, hogy tagja volt-e a hivatali apparátusnak, vagy esetleg katonatisztként szolgált. Azt viszont tudjuk, hogy rendelkezett legalább egy nagybirtokkal, amelyek éves jövedelme vagyonának alapját képezhette. Ez a birtok valahol a Balaton közelében feküdt, mivel a Seuso-tálon ábrázolt szabadtéri lakoma és vadászat a Pelso – azaz a Balaton környékén zajlott.”

A Seuso-kincs megtalálásáról és krimibe illő történetéről már korábban írtunk. A kurátor azt mondta az Origónak, hogy az 1970-es évek közepén a Balaton közelében, Kőszárhegyen egy helyi fiatalember találta a kincset.

„Számára valóra vált sok ember álma, véletlenül értékes leletre bukkant, de nem tudott ezzel a lehetőséggel úgy élni, hogy a megtalált kincsből közkincs legyen. És ez végül az életébe került.”

– mondta Mráv Zsolt.
Aztán a lelet eltűnt. Az 1980-as években bukkant fel újra, ezúttal a nemzetközi műkincspiacon. Először a világ nagy múzeumainak kínálták fel megvételre, de a múzeumok elálltak a vásárlástól, mert kiderült, hogy a származását igazoló papírok hamisak. Ezután aukciókon próbálták értékesíteni a páratlan leletgyűjteményt, de ez is kudarcot vallott, mert több állam is bejelentette a kincsre az igényét – köztük Magyarország is.

Mráv Zsolt, a Seuso-kincs című kiállítás kurátora Fotó: Talán Csaba

„A kincs tulajdonjogának megállapítására 1993-ban és 1994-ben New Yorkban lezajlott egy per, ahol egyik résztvevő sem tudta minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a kincset saját területén találták, ezért a bíróság úgy ítélte meg, hogy a korábbi birtokosainál, egy angol befektetőcsoportnál maradjon a lelet. Ezek után viszont sem értékesíteni, se bemutatni, sem kutatni nem lehetett a kincs darabjait. Az elmúlt negyed évszázad a botrányok és a meghiúsult értékesítési próbálkozások története volt” – hangsúlyozta a kiállítás kurátora.
Aztán 2014-ben erre tett pontot a magyar állam, amikor két részletben megállapodott a kincs birtokosaival.

A lelet első részlete 2014-ben, a második pedig 2017-ben Magyarországra érkezhetett.

És hogy a magyar állam mennyire másként tekintett a kincsre, mint addigi birtokosai, jól mutatja az is, hogy a bejelentés után mindkét esetben az országház épületében kiállították, és ingyenesen bárki megtekinthette. Miután az utolsó hét darab is hazaérkezett, vándorkiállítást szervezett a Magyar Nemzeti Múzeum, hogy a vidéken élők is helyben megcsodálhassák a Seuso-kincs ezüstedényeit.

A Seuso-kincset elsősorban lakoma- és tisztálkodás során használt ezüstedények alkotják, valamint egy rézüst, amelybe azokat elrejtették

– mondta Mráv Zsolt.

Gazdagon díszített, páratlan lelet Fotó: Talán Csaba

„Az ábrázolások alapján a tárgyak arra szolgáltak, hogy hirdessék egykori tulajdonosaiknak –Seusónak és családjának – a római társadalomban elfoglalt kiemelt helyét, műveltségét, és tükrözzék a személyiségét. A lakomák, ahol felvonultatták ezeket az edényeket, mind alkalmat adtak arra, hogy a tulajdonos úgy mutatkozzon be, mint művelt és bőkezű vendéglátó. Az edények ábrázolásai mind róla és családjáról meséltek. Találunk köztük díszedényeket is, amelyek elsősorban görög mitológiai történeteket elevenítenek fel. Az érzéki szerelem kedvelt téma köztük. A Meleagrosz-tálon például nyolc különböző görög mitológiai szerelmi történet egy-egy epizódja jelenik meg. Mindegyik szerelmi történet más és más tanulságokat hordozott, más volt az erkölcsi mondanivalója. Csak az értette meg, aki ismerte ezeket a történeteket. De sok tálról visszaköszön a vadászat témája is. Ez azt jelenti, hogy a kincs tulajdonosa szenvedélyes vadász lehetett, aki örömmel fogadta vendégeitől, ha őt és vadászképességeit a görög mitológia sikeres vadászaihoz hasonlították. A Seuso-tálon a kincs névadó személyét is egy szabadtéri lakomán látjuk, amelyet egy vadászat alkalmával rendeztek.”

Amikor a kincs értékéről kérdeztük, Mráv Zsolt azt mondta, hogy ezt a kérdést több oldalról is megközelíthetjük. Egyrészt a mai piaci értéke felől. A műkincspiacon ez a leletegyüttes jelenleg ötvenmilliárd forint feletti értéket képvisel. Ennek töredékéért sikerült a magyar államnak hozzájutni, és az sem vételár volt, hanem kompenzációs díj. De kísérletet tehetünk az egykori ókori értékének a megállapítására. Ez is közelebb visz minket a kincs tulajdonosának személyéhez, hiszen ha tudjuk, hogy mekkora értéket képviselt akkoriban ez a készlet, az segít elhelyezni őt a késő római elit korántsem homogén rétegén belül.

„A tálak, edények összesen 68 és fél kiló ezüstből készültek. Jelenleg 14 ezüstedényt ismerünk, de lehet, hogy a készlet eredetileg ennél sokkal nagyobb volt. A Seuso-kincs edényeihez hasonló míves ezüstök árának megközelítőleg a felét tehette ki nemesfém-alapanyaguk és felét az edények művészi értéke és a befektetett ezüstműves munka. A Seuso-ezüstök ezek alapján valóban költséges, drága készletet alkothattak akkoriban is, amelyet egy átlagos nagybirtoknak az egyévi teljes jövedelméből lehetett megvásárolni” – mondta Mráv Zsolt.
A kurátor azt is hangsúlyozta, hogy valószínűleg több generáción keresztül halmozódtak fel az edények – ezt abból is tudják, hogy a legkorábbi és a legkésőbbi edény készítése között akár fél évszázad is eltelhetett. Ez arra utal, hogy nem egyszerre jutottak hozzá tulajdonosaik, hanem évtizedek során állt össze a készlet.

Ősztől tovább bővül a kiállítás

„A Magyar Nemzeti Múzeum tavaly október végétől idén áprilisig egy országos turnét szervezett. Hat városban mutattuk be a leletegyüttest, Székesfehérváron, Zalaegerszegen, Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon és Nyíregyházán. Több mint 140 ezren látogatták meg a kiállításokat” – mondta Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója az Origónak.

Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója Fotó: Talán Csaba

Hozzátette: a vidéki kiállítások után minél hamarabb szerették volna Budapesten is bemutatni a kincset. De ez még nem a végleges kiállítás, november végén nyílik ugyanis a nagyobb alapterületű és bővebb tárlat.

„A Seuso-kincs tárgyain keresztül szeretnénk bemutatni a késő római Pannóniának a művészeti értékeit, a gazdagságát, befolyását és birodalmi jelentőségét. November végétől más tárgyakat is kiállítunk a Seuso-kincs mellé, amelyek római kori művészetnek a csúcstárgyai és a Nemzeti Múzeum gyűjteményében találhatóak”

– mondta a főigazgató.

„Amikor tavaly júniusban Magyarországra hazatértek a tárgyak, először a Parlamentben mutattuk be azokat. Ezt követően kerültek hozzánk két hónapra. Mindössze ennyi időnk volt a tudományos kutatásokhoz, vizsgálatokhoz, sőt a tárgyak restaurálására is, csak ennyi jutott, ami természetesen nem elég. Ezért 2019 tavaszától havonta egy-egy tárgyat kiemelünk majd a kiállításból, hogy elvégezzük rajta a szükséges vizsgálatokat és restaurálási munkákat.”
Varga Benedek hangsúlyozta, hogy olyan kiállítást rendeztek, amely értelmezi a tárgyakat.

Nem csupán vitrinekben helyeztek el 14 tárgyat, hanem a kiállítás a gyűjtemény jelentőségét értelmezi a lehető legtömörebben és legérthetőbben. Elmagyarázzák a látogatóknak, hogy mi volt a jelentősége, hogy ilyen elképesztő gazdagságot tudott felmutatni a késő római korban Pannóniában egy római nagybirtokos vagy talán katonatiszt.

„A tárgyakból látszik, hogy milyen volt Pannónia jelentősége a birodalmon belül, de azt is megmutatják a kincs ezüstedényei, hogy milyen életet éltek az elit tagjai, akik használták ezeket a tárgyakat. A tálak ornamentikáján pontosan látszik, hogy milyen műveltség jellemezte a 3-4. századi elitet, a görög-római mitológia szellemi világa hogyan jelenik meg a díszítéseken.”
A főigazgató végül kiemelte, hogy amikor a Nemzeti Múzeum létrejött, akkor a Kárpát-medence múzeuma volt.

A Seuso-kincs kapcsán először fordul elő, hogy a világnyelvek mellett lefordítják az összes környező, egykor a történeti Magyarországot alkotó nemzet nyelvére, és a régió még néhány nyelvére is kiállítást kísérő ismertetőt.

„Ma már megjelent a magyar mellett angol, szlovák, román és lengyel nyelven is, elkészült a német, szlovén és az olasz fordítás is. És dolgoznak a fordítóink a szerb, a horvát, és az ukrán verziókon. Szimbolikus gesztus ez a környező országok népei számára, arra emlékeztet, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum egykor mindannyiunk közös múzeuma volt, és ezt az élményt, ami most a mi élményünk, szeretnénk velük is, az anyanyelvükön megosztani.”