A baleset túlélőjének a 43 éves férje, a 17 éves lánya, a 19 éves menye és az 5 hónapos unokája halt meg az autóban péntek éjjel, amikor rájuk borult egy fa. Az asszony a Teol.hu-nak elmondta, hogy nem észlelt semmit a történtekből, csak hogy valami rájuk dől.
Szerinte a családjával nem tragédia történt pénteken, hanem egyszerűen megszűnt létezni.
Az asszony csak könnyebben sérült meg, ezért szombat délután a saját felelősségére elhagyta a kórházat.
De nem nyugszik bele a történtekbe, szeretné megtalálni azokat az embereket, akik felelősek a balesetért.
Elmondása szerint a helyiek már többször is jelezték az önkormányzatnak, hogy a fa életveszélyes, de a terület nem a város tulajdonában van.
A dombóvári polgármester felajánlotta a segítségét a család maradék két tagjának, de nem érzi úgy, hogy a város vezetősége felelős lenne a balesetért.
Ő úgy látja, hogy egy kivédhetetlen tragédia volt.
Az asszony és a 20 éves fia jelenleg a sógornőjénél laknak, nem tudnak visszamenni az otthonukba, ahol minden a szeretteikre emlékezteti őket. Az asszony elképzelhetetlennek tartja, hogy újra ott tudna élni.