Kásler Miklós szerint Szent László volt az egyik legnagyobb magyar

KÁSLER Miklós
Budapest, 2018. május 14. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) miniszterjelöltje a kinevezése előtti meghallgatásán az Országgyűlés kulturális bizottságának ülésén az Országházban 2018. május 14-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Az emberi erőforrások minisztere hétfőn Nagyváradon, a Szent László Napok nyitórendezvényén elmondta, hogy Szent László az egyik legnagyobb magyar államférfi volt. 
Vágólapra másolva!

Kásler Miklós a László Gyula emlékkonferencián tartott történelmi áttekintésében azt mondta,

Szent László király nevéhez kötődik az első keresztény aranykor, amikor befejezte Szent István állam- és egyházszervező munkáját.

Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere Forrás: MTI/Kovács Tamás

A miniszter előadásában részletesen elemezte Szent István korát, alkotását és hagyatékát. Kitért arra, hogy

Szent István apostoli királyságot hozott létre, megszervezte a magyar államot és az egységes egyházat, „felkenésével" pedig közvetlen kapcsolatba került a Mindenhatóval.

Utóbbi kapcsán Kásler Miklós beszélt a magyar beavató koronáról, amelyből lett a Szent Korona és a Szent Korona-tan. Felidézte a miniszter a Szent István halálát követő időszakot, amikor Magyarország sorsa kaotikussá változott, mígnem Szent László megjelenésével alkalmas és méltó király lépett trónra.

- mondta Kásler Miklós, majd részletesen elemezte az egyik legkiválóbb magyar hadvezér életútját.

Az emberi erőforrások minisztere az emlékkonferencián elhangzott előadását követően megkoszorúzta Szent László nagyváradi szobrát.

A nagyváradi Szent László Napokat hatodik alkalommal rendezi a héten a helyi Szent László Egyesület.

- mondta Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke az MTI-nek.

A programsorozatot megnyitó László Gyula-emlékkonferenciát a Lorántffy Zsuzsanna református egyházi központban rendezték, ahol húsz évvel ezelőtt elhunyt az erdélyi körútra készülő neves tudós, a magyar őstörténet kutatója.

Az egy hétig tartó programsorozattal főleg a családokhoz, a fiatalokhoz szeretnék közelebb vinni a Szent László képviselte eszmeiséget, aki

- összegezte a Szent László Napok célját Nagy József Barna.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!