Meghalt Aczél Endre
![Aczél Endre 1986-1990 között az MTV Híradó főszerkesztője, majd 1989-től egy éven át A Hét főszerkesztője is volt](https://cdn.origo.hu/2023/12/Hl9-Mm6YEOg-SHcMVuheryoj82FfNsoqZF-FkPTU6SU/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjczYWJiOTc5ZTRiMGE4YmY5YTQ0ZjhkNTFhMDlj.webp)
Aczél Endre 1944-ben született, az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát, matematikai nyelvészet és orosz szakon, 1968-ban. Ezután 17 éven keresztül az MTI munkatársa volt, eleinte külpolitikai tudósítóként, majd szerkesztőként. 1974 és '77 között pekingi, 1981 és '85 között londoni tudósítóként dolgozott. Hazatérése után a Magyar Televízióhoz került, 1986 és 1990 között, tehát a rendszerváltás idején ő volt a Híradó főszerkesztője, az utolsó évben ő vezette A Hét szerkesztőségét is.
1990-ben néhány hónapig a Kurír társfőszerkesztője volt, majd több mint 25 éven keresztül a Népszabadság vezető publicistája, külpolitikai témájú írásait más lapok is gyakran közölték. Közben 1991 és '94 között egy angol nyelvű gazdasági magazin, a Hungarian Economic Review felelős szerkesztőjeként, a következő három évben pedig a Tenisz Magazin főszerkesztőjeként is dolgozott. 1999-től 2008 februárjáig a Nap-kelte műsorvezetője volt, közben pedig elindította a Magyar Rádióban Acélsodrony című műsorát, amelyet később a Klubrádióban folytatott.
Halálhírét a családja is megerősítette, a hírről először beszámoló a fuhu.hu újságírójának.