VV Fanni holttestét eddig nem találta meg a rendőrség, pedig már az FBI is segített a keresésben. Most pszichiáter vizsgálta meg a férfit, hogy kiderüljön, épelméjű-e.
Ha nem, akkor megúszhatja a börtönt, ugyanis akkor kényszergyógykezelésre küldik.
A férfi volt ügyvédje, egyben nagybátyja szerint azonban B. László teljesen beszámítható – írja a Bors.
Múlt héten igazságügyi elmeorvos-szakértő vizsgálta meg a gyanúsítottat, de az eredményt még nem tudjuk. Egy ilyen szakértői vélemény normál esetben 30 nap alatt elkészül, de most, a nyári szabadságok miatt meglehet, hogy ez csúszni fog, de remélem, nem
– mondta a lapnak a gyanúsított nagybátyja, dr. Brodmann Péter, majd hozzátette, hogy
az eredmény kulcsfontosságú lehet az ügyben, mert heteken belül lejár az előzetes letartóztatás határideje.
Úgy gondolom, augusztus 27-én a magyar igazságszolgáltatásnak már tényleg valami nagy dolgot kellene letennie az asztalra, ugyanis valakinek a nyolc hónapos fogva tartását már nem lehet arra alapozni, hogy majd biztos megtalálják az eltűnt lányt
– mondta B. László volt ügyvédje.
Akit lehetett, kihallgattak, Lászlót már ötször is, és be is ismerte, amit elkövetett, többet meg úgysem fog, mert mást nem tett
– mondta dr. Brodmann Péter, aki biztos benne, hogy nem lesz meglepetés az augusztusban bíró elé kerülő nyomozati anyagban.
Ahogyan azt az Origo korábban megírta, VV Fanni tavaly november 20-án, este tűnt el. A gyilkossággal B. Lászlót gyanúsítják, aki a biztonsági kamera felvételei alapján az ölében vitte le a mélygarázsba a lány élettelen testét.
Először a Dunában keresték VV Fanni holttestét, később egy több hektáros erdős területet vizsgáltak át a gyanúsított bérelt autójának GPS-adataiból kiindulva.
A rendőrség már halottkereső kutyákat is bérelt Németországból, és kutak mélyén is keresték a holttestet. Korábbi információk szerint lehet, hogy mégis a Dunába dobhatták VV Fanni holttestét Szalkszentmártonnál.
A gyilkosság másnapján november 21-én B. László visszavitte a bérelt autót a kölcsönzőbe, amiből megpróbálta eltüntetni a vérnyomokat, de nem sikerült.
Amikor a kölcsönzőben megkérdezték, hogy mi történt, a férfi azt válaszolta, hogy elütött egy vadat és betette a csomagtartóba.
Az ismerőse nem hitt neki, ezért hívta a rendőröket, akik elfogták a férfit. A férfi az eset óta előzetes letartóztatásban van, VV Fanni holttestét továbbra sem találták meg.