Az európai ügyeket illetően, elsősorban a Németországban történtek kapcsán az államtitkár elmondta, már repedésig ment a koalíciós vita a németeknél,
mára az a kérdés maradt, hogy tud-e továbbmaradni az oly stabilnak gondolt CDU-CSU együttműködés.
Németh Szilárd szerint ennek az egésznek az üzenete az, hogy látni lehessen, ki van a bevándorlás mellett és ki van ellene, ez az, ami minden más felülír.
Ezt lehetett látni az uniós vezetők mostani csúcstalálkozóján, ahol bár történt valami európai szinten is, de mindenki hazafelé üzent. A másik üzenet a képviselő szerint az, hogy bármennyire is akarják azt sokan, a bevándorlók támogatásával létrejöjjön egy Európai Egyesült Államok, ez nem fog megvalósulni, ez működésképtelen, mindenki az erős nemzetek Európájában gondolkodik.
A közös európai hadsereg kapcsán az államtitkár elmondta, erre mindenképpen szükség van, bár nem lesz egyszerű.
Európa gazdag, de gyenge, már azért is, mert képtelen arra, hogy megvédje a határait, a belső rendet fenntartsa.
A honvédelmi kiadások megnövekednek, a költségvetés jelentős összeget biztosít a fejlesztésekre. Németh Szilárd szerint több gép érkezik majd be, repülőgépek, helikopterek, ezeknél sem a márka számít elsősorban, hanem az, hogy miként tudja majd ezeket hasznosítani a honvédség. Például érkeznek majd oktató, felderítő gépek, de hogy ezek milyenek, arról a katonák, a szakemberek döntöttek.