Óriási Fidesz-előny: erre soha nem volt példa Magyarországon

np_partpreferencia_ujdesign5
Vágólapra másolva!
A kormánypártok támogatottsága a teljes népességen belül 42, a biztos szavazók között pedig 55 százalék. Ez azt jelenti, hogy a kormánypártok több mint hárommillió szimpatizánssal rendelkeznek, ami példa nélküli a magyar politikatörténetben - mondta Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője. Az ellenzék teljesen szétesett. 
Vágólapra másolva!

Továbbra is rekordmagas a kormánypártok támogatottsága, amelyek az áprilisi országgyűlési választások óta egyedüliként tudták érdemben növelni a bázisukat - mondta a Nézőpont Intézet elemzője. Tóth Erik az intézet legfrissebb kutatását ismertetve közölte, a kormánypártok támogatottsága a teljes népességen belül 42, a biztos szavazók között pedig 55 százalék. Ez azt jelenti, hogy

- mondta az elemző.

Az MSZP-Párbeszéd szövetség az előző hónaphoz hasonlóan továbbra is 9 százalékon áll a biztos szavazók között, így

be sem jutna a parlamentbe, ha most lennének a választások

- közölte Tóth Erik. (A kétpárti szövetségek bejutási küszöbe 10 százalék.) Megjegyezte, az MSZP a "politikai tartalmak hiánya miatt" várhatóan nem is tudja majd növelni támogatottságát, és ugyanez igaz a legtöbb ellenzéki pártra is.

Nagy fölénnyel vezet a Fidesz Forrás: Nézőpont Intézet

A Jobbikkal kapcsolatban azt mondta, egy korábbi kutatásukban a párttal szimpatizálók egyharmada úgy nyilatkozott, hogy szavazna egy "Toroczkai-féle pártra", egyharmada pedig nem tudta eldönteni. Ez alapján elképzelhető, hogy

- magyarázta Tóth Erik.

Hozzátette, hogy a Mi Hazánk Mozgalom jelenleg ugyan csak 1 százalékos támogatottságot tudhat magáénak, ám az is látható, hogy van benne növekedési potenciál.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!