Rétvári Bence – aki egyben a térség országgyűlési képviselője – a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP) keretében hátrányos helyzetű gyermekes családoknak juttatott élelmiszercsomagok szétosztásáról elmondta, hogy eddig országosan 250 ezer tartós élelmiszercsomagot adtak át, ami 2500 tonna élelmiszert jelent.
Hozzátette, hogy emellett a rászoruló családok félévente egyszer tisztálkodószerekből összeállított csomagot is kapnak. A legfontosabb, hogy a legkisebb településre is eljussanak a támogatások – fűzte hozzá az államtitkár.
Rétvári Bence kitért arra is, hogy a támogatás
uniós és magyar forrásból valósul meg.
Az Emmi parlamenti államtitkára elmondta, hogy a családok támogatásánál a gyermekek hároméves kora a határ, alatta csomagot kapnak a családok, a korhatár felett pedig szociális gyermekétkeztetésben részesülnek. Hozzátette, a gyermekétkeztetésre szánt összeget a kormány csaknem háromszorosára emelte az idei költségvetésben: az eddigi
29 milliárd forintról 79 milliárd forintra.
Rétvári Bence szólt arról is, hogy a hajléktalanok esetében eddig 1,5 millió tányér meleg ételt osztottak ki, ami 750 tonna élelmiszert jelent.