Fidesz: Újabb hazaárulást követett el Szanyi Tibor

Hollik István beszél CSELEKVÉS gesztikulál Közéleti személyiség foglalkozása plenáris ülés politikus SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY
Hollik István, a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője.
Vágólapra másolva!
Az EchoTV számolt be róla, hogy Szanyi Tibor, az MSZP Európai Parlamenti képviselője, a Heti Mérleg című műsorban a gyalázatos, Magyarországot elítélő Sargentini-jelentésről azt mondta, hogy az még „puhán" fogalmaz. Hollik István a Fidesz-KDNP szóvivője ennek kapcsán elmondta, hogy ez a kijelentés nyugodtan tekinthető egy újabb hazaárulásnak. Hasonlóan nyilatkozott szombaton Niedermüller Péter is, a DK Európai Parlamenti képviselője is, aki politikai haszonszerzési szándékkal vádolta meg a kormánypártokat. Erre a Fidesz közleményben reagált, amelyben elmondták, hogy a Gyurcsány-párt Európai Parlamenti képviselője pontosan mutatja, hogy mi között kell dönteni majd az európai parlamenti választáson: az olyan politika között, ami megvédi, vagy ami bevándorlókontinenssé teszi Európát.
Vágólapra másolva!

A cikk beszámol arról, hogy az MSZP-s EP-képviselőt megkérdezték szombati sajtótájékoztatóján, hogy mit is értett pontosan az alatt, hogy puhán fogalmaz a Sargentini-jelentés, amire Szanyi így válaszolt:

Hollik István, a Fidesz-KDNP szóvivője szerint Szanyi Tibor ezzel újabb hazaárulást követett el:


Hollik István, a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője Forrás: MTI/Soós Lajos

Szanyi Tibor szombati sajtótájékoztatójában kijelentette, hogy szerinte a miniszterelnök nem létező problémákat kezel a migráció kapcsán.

Erre vonatkozóan Hollik István kijelentette, hogy

A kormánypártok szóvivője felhívta arra is figyelmet, hogy azt Szanyi Tibor józanságának hiányával tudja csak indokolni, hogy miért mondja azt az MSZP EP-képviselője, hogy nincsen migrációs válság akkor

  • amikor egyébként Görögország megtelt migránsokkal;
  • akkor, amikor nemzetközi konfliktusok alakulnak ki, hogy a migránsokat illegális módon szállító Soros-hajók hova kössenek ki;
  • akkor, amikor Németországban a CDU/CSU között rendkívül éles konfliktusok vannak abban, hogy hogyan kezeljék a migrációs válságot.

Niedermüller Péter a DK Európai Parlamenti képviselője szintén arról beszélt szombaton, hogy a magyar kormány csupán politikai haszonszerzés céljából beszél a bevándorlás problémájáról.
Niedermüller szavaira a Fidesz közleményben reagált. Ebben azt írták:

A Fidesz szerint Niedermüller Pétert Soros megbízható szövetségeként tartják számon az Európai Parlamentben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!