A Nacional nevű, helyi hírportál cikkezett arról, hogy a Dobrodosli (Isten hozott) elnevezésű kezdeményezés a migránsok Horvátországba befogadását tűzte ki feladatául. Az írásból kiderült, hogy a kezdeményezésben több száz csoport vesz részt.
Visszatetsző módon céljaikat a határt védő hatóságok elleni lejárató akciókkal kívánják elérni. Az NGO olyannyira elvetette a sulykot, hogy a szervezet munkatársai minden alapot nélkülözve elkezdték terjeszteni, hogy a horvát hatóság emberei migránsokat zaklattak szexuálisan.
A képtelen vádak mellett azt sulykolják a közvéleménynek, hogy a migránsok óriási mértékű üldöztetésnek, fizikai és pszichológiai erőszaknak vannak kitéve. A Dobrodosli nevű migránspárti álcivil szervezet arra kérte a hatóság embereit, tagadják meg a parancsukat, hogy ezzel is „emberibb” körülményeket biztosíthassanak az illegális bevándorlóknak. A Nacional kiemeli, hogy mindezt olyan környezetben teszik, ahol
A 888.hu emlékeztetett arra, hogy Magyarországon is megfigyelhető volt egy ehhez kísértetiesen hasonló jelenség. A lap példaként hozta „az őcsényi migránsüdültetést”, amikor hiába derült ki egyértelműen, hogy a helyiek nem akarnak bevándorlókat, a Migration Aidhez köthető Siewert Andrást ez nem hatotta meg, és továbbra is a más kontinensről érkezők pártját fogta.