A politikus elmondta, ma már a Közel-Keleten az üldözött vallási kisebbségekről kell beszélni, persze európaiként elsősorban a keresztényekről kell beszélni. Tudni kell – tette hozzá a képviselő, hogy a több száz, ezer éves együttműködések ma már végveszélyben vannak sok közel-keleti országban. Emberek, csoportok vesztették el a biztonságukat, a közösségek meg szétszóródnak.
Ezek az üldözöttek nem akarnak megindulni Európa felé, maradni akarnak a hazájukban, már azért is, mert mélyen beléjük ivódott az egykori szent helyek védelme
. Hölvényi György szerint Európának, az európai kultúrának, politikának igenis van felelőssége ebben az ügyben.
A politikus úgy véli, ma már nem beszélni, cselekedni kell, amit a magyar kormány, Magyarország meg is tett már, legyen szó a helyettes államtitkárság létrehozásáról, a konkrét segítségről. Hölvényi György szerint ezek a tettek igazolják azt a kormánypolitikát, ami régóta hangoztatja, helyben kell segíteni. magyar közreműködéssel épült már iskola, kórház, több száz, ezer lakást hoztak rendbe. Szerencsére Magyarország ma már eljutott arra a szintre, hogy a maga módján segítséget tudjon adni a világban több helyen, keresztényeknek, nem keresztényeknek egyaránt.