Kálmán Olga már a számokkal is gondban van

Vágólapra másolva!
Kálmán Olga mellőzöttségét, úgy tűnik, minden alapot nélkülöző nagyzolásban vezeti le. A Hír TV-től kirúgott, a jobboldali kormány elleni elkötelezettségéről és végtelen elfogultságáról híres műsorvezető legutóbbi Facebook-videójában „többszázezres” követői számról beszélt a hivatalos oldalát illetően, azonban a valóság ennek csak a töredéke – 21 ezer. Kálmán tehát igyekszik magát jóval népszerűbbnek beállítani, mint amennyire valójában az. De kár a gőzért, mivel eddig egyetlen ellenzéki csatorna sem kívánta alkalmazni a kirúgott műsorvezetőt, sőt Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója egy interjúban néhány napja kijelentette, hogy nem akarja visszavenni az ATV-t korábban Simicska Hír TV-jéért otthagyó riportert.
Vágólapra másolva!

Kálmán Olga köszönővideójában egészen pontosan ezt mondta:

Kálmán Olga Forrás: Facebook

Nos, végignézve ezt a bizonyos felületet, hamar kiderül a hazugság, azaz hogy Kálmán Olga hivatalos oldalát valójában csak 20 319 ember kedveli és 21 692 ember követi.

A „több százezer” követő. Forrás: Facebook

Nem kell tehát matematikusnak lennünk, hogy megállapítsuk, hogy a fenti számok a több százezertől azért jócskán messze vannak, és hogy ne érje szó a ház elejét, megnéztük az egyes bejegyzéseket is, ahol szintén csak néhány ezres reakciókat ért el, a magát a valóságnál jóval népszerűbbnek képzelő kiebrudalt műsorvezető.

Forrás: Facebook
Forrás: Facebook
Forrás: Facebook

A fentebb már említett „köszönővideó” 3,3 ezer reakciót váltott ki, és összességében 100 ezer ember nézte meg, ami szintén távol áll a több százezertől,

de Kálmán Facebook-oldalának követői számát – 21 ezer – megnézve korántsem állítható, hogy valamennyi megtekintő Kálmán rajongója lenne, így e cikk írója sem, aki szintén megnézte a remek videót.

Forrás: Facebook

Kálmán Olga tehát igyekezett jóval népszerűbbnek beállítani magát, mint amennyire valójában az, vagyis hazudott.

De visszaemlékezve a végtelenül elfogult műsorára, ezen nem is csodálkozunk.

Kár a gőzért, nincs visszaút az ATV-be

A baloldali műsorvezető hiába igyekszik a kamerába nézve elhitetni a közvéleménnyel és vélhetően a televíziók döntéshozóival, hogy nagyon népszerű, nagyon úgy tűnik, hogy egyelőre nem sikerült meghatnia az ellenzéki televíziók vezetőit.

Pár napja Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója a Heteknek adott interjújában elmondta, hogy nem akarja visszavenni a korábban az ATV-nél dolgozó Kálmánt a televízióhoz.


Németh kifejtette, hogy „Kálmán Olga 2016-os távozása után a tévé vezetésének új megoldásokat kellett keresnie. Rónai Egon kiválóan vezeti az Egyenes beszédet”.

A Hír TV-nél sem hozta a nézettséget

A fenti indokolás érthető, hiszen Kálmán a korábban még Simicska Lajos kezében lévő Hír TV-hez igazolt horribilis – 4 milliós – fizetésért, azonban ez nem bizonyult az oligarcha legjobb befektetésének, mivel az azóta nagyzolásos betegségben szenvedő műsorvezető korántsem hozta azokat a nézettségi számokat, amit a Jobbik szekerét toló oligarcha megálmodott.

Az ATV hasonló jellegű, és ugyanabban az időben sugárzott műsora jóval népszerűbbnek bizonyult. Utóbbit közel háromszor annyian nézték, mint a többszázezres követői számról ábrándozó műsorvezető korántsem egyenes műsorát.



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!