Drogozott és csalt egy budapesti ügyvéd

BŰNCSELEKMÉNYEK GYANÚJA MIATT ŐRIZETBE VETTEK EGY BUDAPESTI ÜGYVÉDET
Vágólapra másolva!
A helyi önkormányzati képviselőként is működő ügyvéddel szemben a Budapesti Nyomozó Ügyészség zsarolás, ügyvédi visszaélés, kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a képviselőként is tevékenykedő ügyvéd 2017 nyarán egy öröklési szerződés ügyében járt el, amelynek tárgya egy budapesti ingatlan volt.

Ezt találták a budapesti ügyvédnél Forrás: ugyeszseg.hu

Miután az örökhagyó meghalt, a férfi a szerződés szerinti örököst fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy

az örökölt ingatlan felét 6 millió forintért - a valós értéknél alacsonyabb árért – adásvételi szerződéssel ruházza át egy harmadik személyre.

Forrás: ugyeszseg.hu

A sértett a fenyegetés hatására, valós szerződéskötési szándék nélkül az ingatlan 1/2-ed tulajdoni hányadának eladásáról szóló adásvételi szerződést aláírta, az ingatlan tulajdonjogának átruházásért pénzt nem kapott.

- olvasható Dr. Fürcht Pál, fővárosi főügyészhelyettes Origónak küldött közleményében.

Forrás: ugyeszseg.hu

A budapesti nyomozó ügyészek 2017. december 15-én házkutatással is egybekötött akciót hajtottak végre az ügyvéd budapesti tartózkodási helyén, ahol

kábítószert, valamint kábítószer fogyasztásához szükséges eszközöket is találtak.

Forrás: ugyeszseg.hu

A vádirat szerint a vádlott 2017. évben ismerőseinek rendszeresen kínált és adott át különböző –

elsősorban speed, illetve Gina elnevezésű - kábítószereket.

Az ügyben a Budapesti Nyomozó Ügyészség nyújtott be vádiratot a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságra. A vád szerinti bűncselekmények büntetési tételének felső határa hét és fél évig terjedő szabadságvesztés.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!