Összetört a börtönben a pásztói csecsemőgyilkos

Pásztó
Vágólapra másolva!
Nem beszél, csak sír, és csak bámul maga elé a börtönben H. Mónika, akit azzal gyanúsítanak, hogy titokban megszülte negyedik gyerekét, és lefejezte az újszülöttet. Eközben úgy tűnik, legkisebb gyereke már el is felejtette az anyját – írja a Bors.
Vágólapra másolva!

A vád szerint brutálisan végzett negyedik gyerekével a pásztói asszony. H. Mónika közvetlenül szülés után lefejezte a csecsemőt, majd feldarabolta a kicsi holttestét, és elrejtette. A babának csak a feje került elő.

A gyilkosság másnapján egy kutya vitte be gazdája házába,

testének többi részét viszont azóta sem sikerült megtalálnia a rendőrségnek.

Az asszony férje hónapok óta arra készült, hogy beszélhessen a feleségével.

A férfi azt akarta megtudni az asszonytól, hogy mi történt pontosan azon a hajnalon.

Forrás: F. Steinmetz Anikó

A férfi nemrég beszélhetett az asszonnyal, aki továbbra is állítja, hogy nem bántotta a csecsemőt – írja a Bors.

– mondta a férfi, akinek időközben felmondták az albérletét, és a 3 fiát is elvették tőle.

„Most az a legfontosabb, hogy a fiúkat visszakapjam. Minden erőmmel azon vagyok, hogy megoldódjon a lakhatási problémám, és akkor visszakaphatom őket. Ez után a trauma után az a legfontosabb, hogy a fiaim velem lehessenek. Természetesen találkozunk, amikor csak lehet, velük vagyok így is” – mondta H. Mónika férje a lapnak, valamint azt is elárulta, hogy

még mindig nem mondta el a fiúknak, mivel vádolják az anyjukat.

– tette hozzá a férfi.

Forrás: F. Steinmetz Anikó

Ahogy azt korábban írtuk, H. Mónika az egyik barátnőjénél szilveszterezett a gyilkosság előtt. Hirtelen elment a buliról, keresett egy kihalt részt a településen, és megszülte negyedik gyerekét, majd végzett vele. A terhességéről nem tudott senki. H. Mónika máig tagadja, hogy megölte volna a gyereket. Azt mondja, a folyóparton hagyta. Ma már állítólag erről sem beszél, többnyire csak bámul maga elé a pásztói asszony.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!