Takács Péter, a Győr-Moson-Sopron megyei főügyész közleménye szerint a feleség öt évig könyvelt a sértett cégnek, mielőtt az a szerződést 2016 nyarán elégedetlenség miatt felmondta. A könyvelő díját kifizette, de az iratokat a nő nem adta vissza a cégnek, pedig több felszólítást is kapott rá.
A könyvelési anyag visszaadásáért a nő férje – a felesége támogatásával – kétmillió forintot kért, és
személyesen és telefonon is a nyaka elvágásával fenyegette a cég képviselőjét és egyik alkalmazottját.
A férfi a cég tönkretételével is próbált nyomást gyakorolni, egy eseteges adóhatósági eljárás kilátásba helyezésével. A könyvelési iratok végül a hatóságok segítségével jutottak vissza a céghez.
A házaspárt akár nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik.