Magyarország kisebbségvédelmi egyezmény megkötését javasolta Ukrajnának

SZIJJÁRTÓ Péter; KLIMKIN, Pavlo
Varsó, 2018. október 24. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j4) és Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter (b4) találkozója Varsóban, egy biztonságpolitikai fórum helyszínén 2018. október 24-én. MTI/KKM/Mitko Sztojcsev
Vágólapra másolva!
A bizalom újjáépítésére van szükség a két ország között – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután ukrán partnerével, Pavlo Klimkinnel tárgyalt egy biztonságpolitikai fórumon.
Vágólapra másolva!

A most bejelentett javaslat szerint a két kormány tartózkodna olyan politika folytatásától, amely egy nemzeti közösség asszimilációjához vezethet, és amely egy-egy térségben megváltoztatná a nemzetiségi összetételt. Az egyezmény

szabad nyelvhasználatot biztosítana a nemzetiségeknek a vallásgyakorlás, a kultúra, az oktatás és a közigazgatási intézkedések esetében.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter találkozója Varsóban Forrás: MTI/KKM/Kkm/Mitko Sztojcsev

Az ukrán fél a javaslat tanulmányozására tett ígéretet – mondta el Szijjártó Péter. Reményét fejezte ki, hogy a következő, december 7-i milánói találkozón a magyar és az ukrán fél a tervezetet már érdemben is megvitathatja.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!