Benkő Tibor jelezte, hogy a héten nyújtott be javaslatot az Országgyűlésnek, ebben arra kéri a parlamentet, emeljék a katonák létszámát.
Növelni kell a hivatásos és még inkább az önkéntes tartalékos katonák számát. Ehhez új, modern fegyvereket szerezünk be, hogy a honvédek a vállalásuknak maximálisan meg tudjanak felelni. Székesfehérvár eddig is kiemelt katonaváros volt, a továbbiakban pedig azt szeretném elérni, hogy ez még inkább így legyen
– fogalmazott a honvédelmi miniszter. Benkő Tibor nem titkolt szándékának nevezte a Székesfehérváron szolgálatot teljesítő katonák jelenlétének bővítését, utalva a Magyar Idők pénteki számában megjelentekre, miszerint januártól átalakul a Magyar Honvédség parancsnoki struktúrája.
A hadsereg vezetését, a jelenlegi Összhaderőnemi Parancsnokság és a Honvéd Vezérkar összevonásával, a Magyar Honvédség Parancsnoksága venné át, amely a budapesti Honvédelmi Minisztériumból Székesfehérvárra költözne.
Kérdésre válaszolva a miniszter elmondta, nem cáfolja a napokban megjelent híreket a vezérkar költözéséről és a honvédség vezetésének átalakításáról.
Ugyanakkor megemlítette, hogy konkrétum még nincs, az esetleges változtatásokhoz törvénymódosítás szükséges.
Huszár Ferenc alezredes, a területvédelmi ezred megbízott parancsnoka hangsúlyozta, hogy az új katonai szervezet tagjai civil életük megtartása mellett, önként vállalták a haza védelme iránti felelősséget. Mint mondta, a feladat adott, miközben a felelősségük hatalmas, hiszen jövőt és biztonságot építenek maguknak, szeretteiknek, a magyar társadalomnak,és ezáltal a hazának.