A népesedési problémákkal folytatott küzdelem az értékek küzdelme

Átadták a nyírteleki Kastélykert óvoda és bölcsőde új épületrészét
Novák Katalin
Vágólapra másolva!
A népesedési problémákkal folytatott küzdelem valójában az értékek küzdelme - jelentette ki Novák Katalin, a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az Egyházak a családok szolgálatában című budapesti konferencián.
Vágólapra másolva!

Novák a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) rendezvényén azt mondta: a küzdelemnek valójában az a lényege, hogy képesek vagyunk-e kiállni a hagyományos családi értékek, az élet értéke mellett, képesek vagyunk-e nap mint nap igent mondani rájuk.

- tette hozzá.

Novák Katalin Forrás: MTI/Balázs Attila

Az államtitkár kiemelte:

Novák Katalin köszönetet mondott a történelmi egyházaknak a szolgálatukért, és hogy évezredek óta következetesen képviselik ugyanazon értékeket és következetesen kiállnak az élet védelme mellett.

Mint mondta, talán ennek is köszönhető, hogy

a terhességmegszakítások száma az elmúlt években 30 százalékkal csökkent.

Az államtitkár megköszönte a történelmi egyházak kiállását a férfi és nő házassága mellett, szerinte ennek is köszönhető talán, hogy ma már több házasságot kötnek, mint az elmúlt 20 évben bármikor, és ismét 50 ezer fölé emelkedett a házasságkötések száma.

Hozzáfűzte:

Megköszönte az egyházaknak, hogy egyre nagyobb mértékben vesznek részt az oktatási-nevelési intézményeken keresztül a gyerekek nevelésében, kiállnak a rászorulók mellett, segítenek az esélyteremtésben, egyre nagyobb mértékben vesznek részt az idősgondozásban és a szociális feladatok ellátásban, felkarolják a roma fiatalokat, és segítenek megtölteni tartalommal az egyházi ünnepeket.

Balog Zoltán miniszterelnöki biztos arról beszélt,

a család és házasság „teremtési rend", nem pedig olyan társadalmi intézmény, amelyet le lehet cserélni, ha lejárt a szavatossága.

Kiemelte: a család és házasság kontextusa változhat, a családon, házasságon belüli viszonyokban is változhatnak a szerepek, de fundamentálisan hozzátartozik az emberi együttéléshez.

A miniszterelnöki megbízott óriási lehetőségnek nevezte, hogy ma a magyarországi egyházak a gyermekek felét elérik hétéves korukban, mert minden második gyermeket hit- és erkölcstan-oktatásra íratnak be.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár arról beszélt,

A magyar társadalom ilyen tekintetben 8 év alatt rengeteget változott - jegyezte meg.

Hozzátette: a jövőben fontos, hogy az anyagi támogatások mellett megerősítsék a lelki és erkölcsi változást is a magyar társadalomban, és általában a családokban. Az abortuszról szólva kiemelte: nem tiltással érték el a 30 százalékos csökkenést, hanem a társadalmi közgondolkodás formálásával.

Mint mondta,

Az államtitkár üdvözölte, hogy a központi közigazgatásban dolgozók 5 nap „házasságkötési szabadságot" kaphatnak, és reményét fejezte ki, hogy ezt más munkahelyeken is bevezetik.

Fűrész Tünde, a Kincs elnöke a konferencia megnyitójában arról beszélt, a tanácskozás egy hateseményes konferenciasorozat nyitó rendezvénye.

A rendezvényen a történelmi egyházak beszámolnak a családok szolgálatában végzett tevékenységükről,

délután pedig a Családok évében szervezett egyházi programokat tekintik át a résztvevők.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!