Biztosítani kell a magyar sajtót és kultúrát!

Az egységet felmutató polgári média gondolata augusztusban robbant be a nyilvánosságba, aminek a bevándorláspárti liberális médiaelit hevesen nekiesett, hiszen ők is tudják: ez a forma a nemzeti, konzervatív újságírás gyarapodásának az útja. A nonprofit médiaholding lényegének megértéshez egészen a rendszerváltásig kell visszamenni, amire nem mellesleg számos nyugat-európai példát is lehet hozni. Az alapítók legfontosabb célkitűzése a helyi és országos sajtótermékek stabil és külföldi befolyástól mentes működésének biztosítása, a keresztény-nemzeti értékrend képviselete.

Ahogy beszámoltunk róla, megkezdte működését a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány, melynek működésével egy médiaholding jön létre. A csatlakozó médiavállalkozások jövőbeli működtetésével kapcsolatos feladatok ellátására dr. Liszkay Gábort kérték fel, aki a nemzeti-konzervatív újságírás régi vezetője. Az egységet felmutató polgári média gondolata augusztusban robbant be a nyilvánosságba, aminek a balliberális sajtó a megszokottnál is vehemensebben esett neki.

Nem véletlen a bevándorláspárti médiaelit heves reakciója, hiszen ők is tudják: ez a forma a nemzeti, konzervatív újságírás és gyarapodásának az útja.

Ennek megértéséhez jócskán vissza kell menni térben-időben, és felidézni, honnan indult a polgári oldal és a posztkommunista blokk.

A posztkommunista elit engedte a külföldi befolyás növekedését a magyar médiapiacon

Ez az idő a rendszerváltás környékére tehető, amikor a diktatúra láncaitól megszabaduló Magyarország több mint negyven év szocializmus után ismét elkezdhetett ismerkedni azzal, mi az, hogy demokrácia. Ezt az álmodozó állapotot azonban egyesek nem nézték tétlenül, kőkeményen kihasználták a helyzetet, és átmentették hatalmukat, mind a politikában, mind a médiában. Az átmenetkor a megyei lapok voltak a magyar média legfontosabb elemei, hiszen napi 1,2 millió példányban keltek el.

Csakhogy ezeknek a kiadói jogai a rendszerváltozás után az egykori állampártról az MSZP-re szálltak, a kommunista utódpárt pedig privatizálta őket.

Ennek magyarázata csupán annyi volt, hogy pénzre volt szükségük a hatalomátmentéshez. Az első szabad országgyűlési választás két fordulója között derült ki, hogy az MSZP eladott hét megyei lapot (a párt tulajdonában álló tizennyolc megyei újságból) az Axel Springer német lapkiadó vállalatnak. A többi sajtóterméket a választásokat követően értékesítették német, osztrák, angol és francia befektetőknek. A szocialisták akkori pénztárnoka, Fabriczki András szerint az ebből befolyó bevétel akkor meghaladta a 900 millió forintot, aminek a fele az akkor létrehozott pártalapítványnál, a József Attila Alapítványnál landolt. A posztkommunista elit képtelen volt leállni a médiatermékek külföldi tulajdonba játszásával:

• a németországi Springer-cég összesen kilenc újságot vásárolhatott meg a tizenkilencből,
• a szintén németországi Westdeutsche Allgemeine Zeitung (WAZ) csak a Dunántúlon vásárolt újságokat,
• az osztrák Funk Verlag und Druckerei GmbH három északkelet-magyarországi lapot vett meg,
• az angol Associated Newspapers kapta a legnagyobb vidéki napilapot, a győri kiadású Kisalföldet,
• a francia Nice Presse a szegedi Délmagyarországot vásárolta meg.

Ez a folyamat azt eredményezte, hogy

a megyei lapok 90 százalékán tehát néhány külföldi tulajdonú kiadó osztozott, aminek következtében a vidéki újságok teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerültek.

Az országos médiában pedig a pártállam egykori lapja, a Népszabadság dominált: 1994-re a magyar hirdetési piac 35 százaléka hozzájuk volt köthető. A nyereségből pedig baloldali újságírókat és újságokat támogatott a lapot működtető alapítvány, amit később a német Bertelsmann AG résztulajdonával alapított Népszabadság Rt-be apportáltak. Mindeközben a rendszerváltás után útjára indított konzervatív-polgári napilapok komoly pénzügyi gondokkal küzdöttek.

Az 1990 tavaszán elindult Pesti Hírlap támogatását az 1994-es választásokat követően az állami vállalatok megvonták, így az 50 ezres példányszámot elért újság hetek alatt megszűnt. Horn Gyula szocialista miniszterelnök diadalittasan kommentálta ezt a köztévében: „nem baj, ha eltűnik a Pesti Hírlap, ott van a Népszabadság".

Az 1991. március 15-én indult Új Magyarország című országos napilap 1994-re már 40 ezres példányszámban fogyott. A szocialista-szabaddemokrata kormány ezt is kivéreztette. 1997 decemberében, közvetlenül az 1998-as választások kampányát megelőzően a lap megszűnt.

Ezért született meg most a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány alapításakor a gondolat:

ilyen többet nem fordulhat elő, ezért biztosítani kell a helyi és országos sajtótermékek stabil és külföldi befolyástól mentes működését, képviselve a keresztény-nemzeti értékrendet.

Biztosítani kell a magyar sajtót és kultúrát!

A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány alapító okiratában szereplő célok között éppen ezért megfogalmazták, hogy

szükséges a nyomtatott sajtó, rádió, televízió, internetes portálok értékteremtő, valamint a magyar nemzeti öntudat erősödését szolgáló tevékenységét elősegíteni.

A dokumentum további célkitűzése a magyar írott sajtó megőrzése és hosszú távú biztosítása, valamint a magyar helyi sajtó támogatása. Az alapítvány kiemelten fontosnak tartja továbbá azoknak az előfeltételeknek a biztosítását és előteremtését, amelyek

segítik, hogy a média megnövekedett társadalmi felelősségéből fakadó kérdésekre hiteles elméleti és gyakorlati válaszokat adjon.

A Kossuth Lajos egyik beszédrészletével indító preambulumban az eddigiekkel összhangban leszögezik, hogy

hiszünk abban, hogy a nemzeti, keresztény értékeinket közösen vallva, és a mai kor eszközeivel felvértezve, a jelenlegi és az előttünk álló évtizedek kérdéseire nemzeti alapon önálló válaszokat adhatunk.

Kiemelik továbbá, hogy "a magyar írott és elektronikus sajtónak a közösségi összetartozás erősítésében, a közös jövőnkről szóló gondolkodás megalapozásában elvitathatatlan szerepe és felelőssége van".

Számos példa van erre a kontinens nyugati felén

Ahogy az a fentiekből leszűrhető, az egyik legfontosabb indoka a médiatermékek alapítványi tulajdonú működtetésének, hogy ezek

a célok hosszú távon is fenntarthatók legyenek.

A sajátos jogi megoldás nem példanélküli Nyugat-Európában:

• Norvégiában 1948-ban a szociáldemokrata újságok egyesülése által Norvég Munkás Sajtó néven létrejött csoport mára Amedia néven Norvégia elsőszámú helyi médiakiadó vállalatává nőtte ki magát. Jelenleg a cég teljes vagy részleges tulajdonosa 62 helyi és regionális újságnak, több helyi televízió-, illetve rádiócsatornának, saját hírügynökséggel rendelkezik, valamint több nyomdát tulajdonol és üzemeltet.
• Svédországban a sajtót az elmúlt időszakban az újságokat egyre nagyobb számban tulajdonló non-profit alapítványok növekvő dominanciája jellemzi. Itt is megfigyelhető a helyi újságok összeolvadása, egyesülése és csoportos felvásárlása által. A nyolc legnagyobb újságcsoport a teljes piaci bevétel közel 90%-át teszi ki, ezek széles portfólióval rendelkeznek. A második legnagyobb piaci szereplő a Mittmedia 22 helyi újságot ad ki Svédországban. A Mittmedia csoport 70%-a a Gefle Dagblad alapítvány tulajdonában van.
• Dániában a törvények lehetővé teszik, hogy jótékonysági szervezetek vagy non-profit alapítványok többségi tulajdont szerezzenek egy cégben, vagy egy jelentősebb részvénycsoporttal irányítási joguk legyen a vállalat fölött. Az Egmont Alapítvány anyavállalata az Egmont Media csoportnak (Egmont Media Group), Skandinávia egyik vezető médiavállalatnak.
• Nagy-Britanniában a The Guardian szintén az alapítványi alapú működési modellben látta a fenntarthatóságot.

A filantróp média és a fake news elleni küzdelem

Ha az öreg kontinensen kívüli helyzetet nézzük, akkor az Egyesült Államokban például a különböző alapítványok 2005 óta legalább 250 millió dollárt adományoztak nem haszonelvű újságírói vállalkozásoknak. Ezeket a sajtóműhelyeket nevezik filantróp műhelyeknek. Létrejöttüknek alapja, hogy világszerte megváltoztak a médiafogyasztási szokások, az olvasók a nyomtatott sajtó helyett egyre inkább az internetre váltanak. Szűkül a nyomtatott sajtó reklámpiaca, mindez pedig különösen súlyosan érinti a költséges műfajokat (például az oknyomozást és a külföldi tudósításokat), illetve a helyi híreket.

Közben ugyanis a 2008-as gazdasági válsággal elinduló recesszió, amely a napilapokat érinti elsősorban, tovább folytatódik. A szerkesztőségek egyre kisebbek, egyre kevesebb pénzből működnek. Így sok esetben veszélybe kerülhet a minőségi újságírás, és a helyi közösségek tájékoztatása.

Ugyanakkor ezzel ellentétes folyamat, hogy az olvasók továbbra is a nyomtatott sajtó által közölt hírekben bíznak meg a legjobban és a közösségi (social) médiában a legkevésbé. Utóbbiak esetében tartják a legnagyobb veszélynek a "fake news", az álhírek elterjedését.

Egy 2018. áprilisi amerikai kutatás (a Pew Research végezte) azt mutatta ki, hogy az emberek elutasítják azt, hogy a technológiai cégek beavatkozzanak a hírek és információk áramlásába. Elsődlegesen a szólásszabadság fenntartását tartották fontosnak.

Ezért is különösen fontos hogy a megbízható, értékteremtő újságírói műhelyek független működése hazánkban is hosszú távon biztosított legyen.