A magyar Országgyűlés 2015-ben nyilvánította november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésnapját, a magyar szórvány napjává.
A konferencia legelején Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója, a konferencia szervezője üdvözölte a megjelenteket, majd felkérte Grezsa István Kárpátaljáért felelős miniszteri biztost a köszöntője megtartására.
A miniszteri biztos elmondta, hogy szimbolikus, hogy épp Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésnapját jelölték meg a magyar szórvány napjaként,
hiszen a fejedelem egyik nagy érdeme, hogy a török hódoltságon keresztülvezette a magyarságot, átmentve a magyar kultúrát és nyelvet. Így a magyar szórvány napjának is ezt kell szimbolizálnia, vagyis a ragaszkodást a nyelv és kultúra iránt.
A szórványban élő emberek pont emiatt megérdemlik a tiszteletet, és tisztelegnünk is kell a kitartásuk előtt.
A miniszteri biztos elmondta továbbá, hogy a Szórvány napjáról történő megemlékezés azt az üzenetet kívánja átadni ezeknek a jelentős kisebbségben élő embereknek, hogy van mögöttük egy gondoskodó anyaország.
Nem szabad elfelejteni, hogy minden magyarra szükségünk van
– fejtette ki a miniszteri biztos.
Grezsa István felhívta a figyelmet arra is, hogy a mai magyar nemzetpolitika nem valami ellen, hanem valamire irányul, és a cél az együttműködés a Trianon után elszakított országrészek utódállamaival.
A miniszteri biztos Kárpátalját, illetve a kárpátaljai magyarságot a magyar nemzetpolitika lakmuszpapírjának nevezte, és ennek kapcsán elmondta, hogy az a cél, hogy a kárpátaljai 150 ezer fős magyarságot ott, helyben tartsuk meg.
A köszöntő után ifjú kutatók mutatták be a kárpátaljai szórványban végzett terepmunkájuk, kutatásuk eredményeit. Tátrai Patrik, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának Földrajztudományi kutatója beszámolt arról, hogy a Kárpátaljai szórványvidéknek,
azaz olyan vidéknek, ahol akár egy településen belül a magyarság aránya jóval kisebb, mint az ott élő – ebben az esetben – ukránoké, 30-60 települést, de ideszámítva a mikroszórványokat is, 200-250 települést is tekinthetünk.
Az ifjú kutató beszámolt arról, hogy ezeken a településeken az asszimiláció mértéke jócskán meghaladja a tömbmagyarság vidékein élő magyarok asszimilációjának mértékét. A másik aggasztó adat, hogy ezeken a településeken sokkal nagyobb a vegyes házasságban élők aránya: míg egész Kárpátalján mindössze a magyarok 16 %-a él vegyes házasságban, addig a szórványvidékeken ez a szám kétharmad, háromnegyed is lehet.
Az MTA másik kutatója, Kovály Katalin arról mesélt, hogy a nyári terepmunkájuk során együtt éltek több héten keresztül a helyiekkel a szórványvidékeken.
Így például Ungváron, Nagybocskón vagy épp Gyertyánligeten.
Ungvárról beszámolva a kutató elmondta, hogy mindössze 7 százalék a magyarság aránya, azonban számos magyar intézmény működik a több mint százezer lélekszámot számláló nagyvárosban.
Az itt megmaradt magyarság jelentős része mára már vegyes házasságban él, és a leszármazók már inkább ukránnak vallják magukat.
Ennek ellenére, és ez mindenképp pozitívumnak tekinthető, hogy mára már „fordult a kocka”, és a magyar nyelv és kultúra felértékelődött Kárpátalján az ukránok körében is.
A kutató és több résztvevő is arról számolt be, hogy míg 8-10 éve a magyar intézmények még küzdöttek a fennmaradásért, addig mára már a magyar óvodákba, iskolákba egyre több vegyes házasságból származó, vagy teljesen ukrán családból származó gyermeket is íratnak.
Ennek oka, hogy a magyar kormány támogatásának köszönhetően a magyar intézmények jobbak, színvonalasabbak, és jobbak a körülmények is.
Az érdekes beszámolókat egy kerekasztal-beszélgetés követte, ahol Ferenc Viktória, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet kutatója beszélgetett három, a kárpátaljai szórványból érkezett, helyi magyar vezetővel.
A beszélgetésen részt vett Pogány István ungvári római katolikus plébános, Mácsek Szidónia, a Katolikus Karitász gyertyánligeti vezetője és Simon-Árpa Zsuzsanna, az ungvári Dayka Gábor Középiskola igazgatóhelyettese is.
A megható diskurzus során sokszor szóba kerültek a szórványban élő magyar vezetők küzdelmes hétköznapjai és az általuk végzett, fáradságos közösségszervező tevékenység megpróbáltatásai.
Pogány István plébános az ungvári helyzetről beszámolva elmondta, hogy az egyház a fő motorja a helyben élő 8000 fős magyarság életének, három magyar nyelvű misét is tartanak, de van 19 hittanóra is hetente.
Mácsek Szidónia arról beszélt, hogy a 3300 főt számláló Gyertyánligeten több magyar intézmény is működik, így 2001-ben megnyílt a magyar óvoda, de van vasárnapi iskola is, ahol két tanárnő tanítja magyarul a gyerekeket.
Simon-Árpa Zsuzsanna beszámolt arról, hogy náluk az ungvári magyar iskolában 500 gyerek tanulhat. Elmesélte azt is, hogy Ungváron egyértelműen látható a magyar nyelv felértékelődése az elmúlt években, mivel nagyon sok olyan gyermek jár hozzájuk, akik vagy egyáltalán nem, vagy nagyon keveset tudnak magyarul, és az iskolájukban szeretnék megtanulni a nyelvet.
Elmondta azt is, hogy évente szüreti és farsangi bált tartanak, ahol magyar népzenére táncolnak, és sokan ezeken a mulatságokon válnak nyitottá a magyar kultúra iránt, és ennek hatására kutatják fel magyar gyökereiket.
Valamennyien panaszkodtak arról, hogy bár az ukrán emberek körében nem, de a médiából árad a magyarok elleni propaganda, ami sokban megnehezíti a helyzetüket.