30 éves az SZDSZ: mára Gyurcsány Ferenc lett az örökös

(L-R:) Coalition leaders of the governing Hungarian Socialist Party (MSZP) and Free Democrats Alliance (SZDSZ) Hungarian Prime Minister Ferenc Gyurcsany of MSZP, Gabor Kuncze of SZDSZ and MSZP Chairman Istvan Hiller celebrate their victory at SZDSZ campaign headquarters in Budapest 23 April 2006 after the secoond round of the general election. Governing Socialists and their coallition partners, the Free Democrats Alliance (SZDSZ), won the election with 210 seats in the Hungarian Parliament against the opposition FIDESZ Hungarian Civic Alliance and Hungarian Democrat Forum with 176 seats. AFP PHOTO / PRIME MINISTER OFFICE / MIKLOS DER (Photo by MIKLOS DER / AFP)

A magyar emberek túlnyomó többségének biztosan nem hiányzik az SZDSZ, volt egy elképzelésük arról, hogy milyen országot szeretnének, de az gyökeresen nem illeszkedett a magyar történelmi hagyományokba és a hazai keretrendszerbe – mondta Fricz Tamás az Origónak annak kapcsán, hogy 30 évvel ezelőtt alapították meg a mára már megszűnt Szabad Demokraták Szövetségét. A hivatalosan 10 évig kormányon lévő alakulat egy elvont ultraliberális koncepcióból indult ki, aminek nem volt meg a társadalmi támogatottsága Magyarországon – vélte a politológus. Fricz Tamás szerint a Bokros-csomagtól kezdve Magyar Bálint liberális oktatási lépésein át egészen az egészségügy tervezett privatizálásáig mindenben az SZDSZ iránymutatása érvényesült. Az egész kísérletezés komoly intézményi változásokat hozott Magyarországon, ami súlyos károkat okozott, és ebből a mai napig nem sikerült teljesen kijönnünk, ezek a kísérletezgetések tragikus zsákutcába vitték az országot 2010-re.

Ma ünnepelné 30 éves születésnapját az SZDSZ. Vajon a magyar társadalomnak hiányzik-e ez az alakulat, érdemes lenne-e egyáltalán ünnepelni ezen az évfordulón?

Kevés ünnepelnivaló van ezen az évfordulón. A társadalom, a magyar választók már korábban kimondták az ítéletet az SZDSZ-ről. 1990-ben a mandátumok 24 százalékát szerezték meg, majd 1994-ben már csak 17 százalékát. 1998-ban az SZDSZ 6,5 százaléknyi parlamenti helyet szerzett, majd pedig 2002-ben és 2006-ban 5,18 százaléknyit. 2010-ben pedig az MDF-fel együtt kihullott a parlamentből, majd pedig 2014-ben meg is szűnt. Középpárti státuszból indultak, majd kispárt lettek, és 2010-ben a választók végső ítéletet mondtak. A magyar emberek túlnyomó többségének biztosan nem hiányzik az SZDSZ.

Személy szerint úgy vélem, hogy ez a párt kísérletezett a magyar társadalommal meghatározott eszmék és ideológiák mentén. Volt egy elképzelésük arról, hogy milyen országot szeretnének, de az gyökeresen nem illeszkedett a magyar történelmi hagyományokba és a hazai keretrendszerbe.

Az SZDSZ nyugat-európai modellek alapján próbálta átalakítani az országot, de a megfelelő tradíciók és kulturális hagyományok figyelembevétele nélkül nem lehet országot építeni. Az SZDSZ egy elvont ultraliberális koncepcióból indult ki, aminek nem volt meg a társadalmi támogatottsága Magyarországon.

Demszky Gábor, Tamás Gáspár Miklós és Pető Iván ügyvivők a Szabad Demokraták Szövetségének sajtóközpontjában az 1990-es országgyűlési választáson Forrás: MTI/Hámor Szabolcs

Ezt a nyugati modellt akkor sem lehetett volna felépíteni, ha a párt jelentős gazdasági sikereket és komoly nyugati gazdasági segítséget kapott volna?

Ez eléggé fiktív feltevés, mivel az előző rendszer bukásakor az ország csődben volt. Az isten pénze sem lett volna elegendő, hogy itt pár év alatt látványos eredményeket érjünk el. Ha belegondolunk, akkor az SZDSZ-nek a külföldi kapcsolatrendszere kezdettől erős volt, gondoljunk csak Soros Györgyre és egyéb pénzügyi körökre. Lehetősége volt a pártnak, hogy ígérjen ilyesmiket, de nem tudott kormányra kerülni 1990-ben.

De például az SZDSZ 1994-es hatalomra kerülésekor miért nem kopogtatott Soros Györgynél, hogy legalább egy részbeni adósságelengedés érdekébe járjon közre?

Itt az a helyzet, hogy 1990-ben az Antall-kormány került hatalomra, és nem igazán volt mozgástere. Érdemes emlékeztetni mindenkit arra, hogy Soros Györgynek a rendszerváltás hajnalakor volt egy ajánlata a magyar államadósságot illetően.

Ennek a lényege az volt, hogy némi könnyítés fejében a stratégiailag fontos magyar cégeket át kellett volna engedni az amerikai tőzsdespekuláns érdekkörébe. Ebbe az első szabadon választott kormány érthető okokból nem ment bele.

Az is kétségtelen, hogy eredetileg Helmuth Kohlnak szándékában állt segíteni a pénzügyi válsághelyzetünk rendezésében. Viszont mára gyakorlatilag azt is mindenki elfelejtette, hogy Alfréd Herrhausen, Helmuth Kohl gazdasági főtanácsadója, a Deutsche Bank elnöke – akit 1989 végén Mercedesében felrobbantottak – arról beszélt, hogy csak az államadósságok elengedésével és jelentős nyugati segítséggel lehet az egykori szovjet blokk országait eredményesen felzárkóztatni a nyugati életszínvonalhoz. Máig nem tudjuk, hogy kik gyilkolták meg a jegybankelnököt, de ez egy erős figyelmeztetés volt Helmut Kohl számára is: a globális pénzügyi körök nem akarták, hogy kikerüljünk az adósságcsapdából. Az SZDSZ tudta ezt jól Horn Gyuláékkal együtt, s mivel alapelvük a globális erőknek mindenáron való megfelelés volt, meg sem kísérelték az adósság elengedését vagy átütemezését.

Az SZDSZ-jelenség

Az SZDSZ történetének kezdetéről szól a Rendszerváltozás Történetét Kutató Intézet és Archívum által nemrég kiadott, Az SZDSZ-jelenség - című kiadvány. A kötetet Fricz Tamás, Halmy Kund és Orosz Tímea írta és szerkesztette. A kiadvány határozottan nem párttörténeti fejtegetés: a szervezeti háttér, az országos működés és a napi politikai csatározások nem kevésbé fontos fejezeteinek megjelenítésére másutt kell teret szentelni. Politikatörténeti és eszmetörténeti metszeteket kívántak megvilágítani, melyek kronologikus rendben követik egymást, és az ezredforduló magyar sorskérdései köré rendeződnek. Ilyenek például a magyar múlthoz, az igazságtételhez és a nemzeteszményhez kapcsolódó problémák vagy a kultúrához, a gazdasághoz, a nemzeti kisebbségekhez fűződő kérdések.

Milyen főbb eszmékből táplálkozott az SZDSZ, milyen magyar ideológiai hagyományokra épült?

Az SZDSZ elvi nyilatkozata is azt mutatja, hogy a párt a közép-európai térségben is teljesen egyedülálló jelenség volt. Ha megnézzük a párt kezdeti dokumentumait, és összehasonlítjuk térségünk más liberális pártjaiéval, akkor azt látjuk, hogy

az SZDSZ kezdetektől fogva egy ultraliberális, kozmopolita, nemzetközi beállítottság által jellemzett alakulat, mely számára a Nyugat mint egy mindenek felett álló, megfellebbezhetetlen, kritizálhatatlan minta jelenik meg. Mindez már az elvi nyilatkozatban is jól látszik, ahol nem olvashatunk Szent Istvánról, Mátyás királyról, de megnevezik az egykori polgári radikálisokat.

Nagyon feltűnő, hogy a magyar államiság fenntartásában szerepet játszó jobboldali konzervatív politikusokról – a két Tiszáról, Bethlenről, Telekiről – nem lehet olvasni semmit. Azok a politikusok, államférfiak, akik a magyar állam és nemzet fennmaradása érdekében komoly szerepet játszottak, azok nincsenek megemlítve. Alapvető hozzáállás volt az SZDSZ részéről, hogy a jobboldal visszahúzó erő, és mindennek a vége a fasizmus, a nácizmus és a holokauszt. Mindez szervesen illeszkedik abba a nyugati neoliberális és globalista álláspontba, ami az 1980-as évekre kialakult Nyugat-Európában.

Pető Iván, az SZDSZ elnöke és Horn Gyula, az MSZP elnöke aláírják a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége koalíciós megállapodását 1994 nyarán Forrás: MTI/Czech Attila

Mi ennek a neoliberalizmusnak a lényege?

Ennek a nézetrendszernek a sarokköveit az SZDSZ teljesen átvette. Gazdasági szempontból ez a szociális piacgazdaság teljes leépítését jelenti. Privatizáció, liberalizáció és dereguláció: középpontban áll a (globális) piac, az állam pedig szoruljon háttérbe. Mindezek az elvek határozták meg a párt gazdasági hozzáállását.

A lényeg az volt, hogy az állam ne is avatkozzon be a privatizációs folyamatokba, ami a rendszerváltás utáni években, s különösen 1994 után halálos döfést jelentett a hazai gazdaság számára.

Társadalommal, kultúrával, normákkal kapcsolatos nézeteiket pedig a Frankfurti Iskola által kifejtett kulturális marxizmus határozta meg, mely szerint minden kérdésben az egyénből kell kiindulni, a tradíciókon alapuló intézmények és normák, a hagyományos család, a nemzettudat, a vallás, az erős állam olyan „zubbonyok”, amelyek korlátozzák az egyén szabadságát és identitását. A hagyományos intézményeket ezért dekonstruálni, leépíteni kell, a piac az egyetlen terep, ami megőrzendő. Ebben a világképben a hagyományos, a társadalmi többség által képviselt kultúra elnyomó kultúra, ezért a mindenkori – vallási, faji, szexuális – kisebbségek és „másságok” oldalára kell állni. Ez a marxista baloldaliság 21. századi változata.

Az SZDSZ alapítói mennyire kötődtek az általuk nagyon élesen támadott Kádár-rendszerhez?

Szociológiai szempontból az SZDSZ elitje erősen kötődött a kommunista pártbázishoz szülői és nagyszülői ágon. Valóban fellázadtak az akkori rendszer ellen, de sokan balról támadták a Kádár-rezsimet.

Ami érdekes, hogy ők bizonyos védettséget élveztek, mindig egy védőernyő volt fölöttük. Ha túlzásba vitték a lázadást, akkor mindig volt valamilyen külföldi ösztöndíj, rejtett álláslehetőség. Ők mindig megúszták, ha komoly bajba kerültek volna. Mindez adott egy relatív szabadságot számukra, mivel sokkal többet engedhettek meg maguknak, mint a magyar társadalom széles többsége.

Ez a baloldali háttér azután, a hetvenes évektől kezdve szépen átment liberalizmusba. Ez úgy történt, hogy az imént említett, kulturális marxizmusból származó, 1968-as eszmeiség összekötötte a baloldaliságot a liberalizmussal. Kulturális ellenfeleket találtak, akiket mint az egyéni szabadság ellenségeit bélyegezték meg. Ekkor emelkedett a főáramba az a nézet, miszerint a fehér, középosztálybeli férfiak elnyomása ellen küzdeni kell, és az ő vélt áldozataikat kell felemelni. Ez egy szélsőséges liberalizmus, ami mindent a kisebbségekre tesz a többséggel szemben.

A határon túli magyarokért miért nem álltak ki soha ezen nézetrendszer képviselői?

Valóban minden kisebbség fontos volt számukra, de az őshonos kisebbségek ügye soha sem. Ennek az oka, hogy a nemzeti kisebbségek a nemzettudat fennmaradását tükrözik vissza. És máris ismét abban a csomagban vagyunk, ami veszélyes a liberálisok számára. Ez egy zsigeri félelem az erős nemzettudattól, aminek a végén szerintük mindig a fasizmus, a nácizmus és az antiszemitizmus áll. Soha nem fogadták el, hogy egy őshonos nemzeti közösségnek több joga kell, hogy legyen, mint az egyénnek ahhoz, hogy fennmaradjon. Ezt soha nem értették meg Tamás Gáspár Miklósék és Kis Jánosék.

Az SZDSZ 1994 után végleg elköteleződött az MSZP mellett, és ebből az ördögi körből nem tudott kitörni Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Ez az ideológiai összecsúszás alapozta meg az 1994-es SZDSZ-es koalíciókötést az MSZP-vel?

Természetesen igen, hiszen nagyon sok közös pont van az MSZP-ben és az SZDSZ-ben. Közös a nemzetköziség.

Míg a szocialisták korábban a proletár internacionalizmusra építettek, addig az SZDSZ az úgynevezett világpolgárságra, a kozmopolitizmusra és a multikulturalizmusra. Mindezek közös találkozási pontja volt, hogy a globalizációt nem csupán szociológiailag értelmezték, mint átfogó társadalmi jelenséget, hanem ideológiaként adták el, úgy, hogy mindaz jó, ami globális, és minden rossz, ami nemzeti, lokális.

A nemzeti identitás és tudat háttérbe szorítása mindkét párt esetében közös pont volt. A másik pedig a jobboldaltól, a konzervatív oldaltól való zsigeri félelem, mert a jobboldal csak valami ördögtől való dolog lehet, ami nem progresszív, nem „haladó”, és ezért nem lehet a demokrácia része. Mindez egy eltorzult gondolkodás része, mert alapvetően kirekeszti a politikai közösségből a jobboldalt, amit el kell pusztítani.

Ma már teljesen értelmetlennek tűnik, hogy miért kellett az SZDSZ-nek a mandátumok 54 százalékát birtokló MSZP-vel összefognia 1994-ben?

Azért volt értelme, mert az MSZP a rendszerváltás után mégiscsak politikai karanténból érkezett. Horn Gyula tudta, hogy egy kommunista utódpártot vezet, és visszatetszést szülhet a társadalomban a posztkommunisták egyedüli kormányzása. Sokkal megnyugtatóbb volt számára, hogy egy rendszerváltó párt csatlakozott hozzájuk. Mindez legitimálta a szocialista kormányzást is.

Végül is miért nem nyerte meg az első szabad választást az SZDSZ, és miért nem tudott 1990 után az SZDSZ az Antall-kormánnyal szemben a legerősebb ellenzéki párttá válni?

Bár az 1990-es választást nem nyerték meg, de a szavazók egy része a párt erős antikommunizmusa miatt adott nekik bizalmat. Azért nem nyertek, mert Magyarországon nem volt olyan elnyomó diktatúra, mint például Romániában, így a nagyon erős antikommunista hangok nem igazán találtak teljes szimpátiára.

Az MDF által kínált nyugodt erő vonzóbb volt a magyar társadalom többsége számára, mint a harsány radikalizmus.

Ha olyan diktatúrából jöttünk volna, mint ami Romániában, Kelet-Németországban vagy Csehszlovákiában volt, akkor szinte biztos, hogy az SZDSZ nyerte volna meg az első voksolást. Az MDF jobban passzolt a békés, alkukkal terhes átmenethez. Az Antall-kormány széteséséből azért nem tudott profitálni az SZDSZ, mert bár sakkban tartotta a kormányzatot, de kiszabadították az MSZP-t a karanténból. Ez súlyos történelmi hiba volt, mivel az emberek akkor még nem tudtak elszakadni az előző rendszertől, ezért az emberek nagy része a súlyos gazdasági válság miatt a szocialistákat részesítette előnyben.

Az SZDSZ ráadásul az MSZP-vel való együttműködés miatt szép lassan kezdte elveszíteni antikommunista imázsát. Az antikommunista-kommunista törésvonal helyett az SZDSZ a globalista-nemzeti törésvonalra helyezte magát.

Az SZDSZ az igazi identitását találta meg az MSZP mellett, de ezzel elveszítette a vidéki, radikálisan antikommunista tömegbázisát. 1994-ben ez a teljes leválás még nem történt meg, mert a választókban is lassan esett le a tantusz. 1998-ban azonban a vidéki szavazók elfordulásukkal a kispárti létbe taszították az SZDSZ-t. Maradt a pártnak a fővárosi liberális értelmiségi bázis, ez pedig a kispártisághoz volt elegendő.

Demszky Gábor sem tudott áttörést elérni az SZDSZ élén Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Az 1998-as választási kudarcot követően miért nem sikerült kitörnie a pártnak a korábbi megkötöttségekből, pedig voltak erre kísérletek?

Persze voltak ilyen tapogatózások, de a párt keménymagja, Pető Iván, Magyar Bálint és a többiek mindent megtettek az ellen, hogy az SZDSZ a közép felé induljon. Ez a keménymag buktatta meg Tölgyessy Pétert is 1992-ben, aki szintén liberális centrumpozícióba akarta helyezni a pártot. Hasonló, már sokkal halványabb kísérlete volt 2000-ben Demszky Gábornak is, de ő sem tudott áttörést elérni. Az SZDSZ valahogy mindig balra „dőlt el”.

A Kádár-rendszerben szocializálódott balliberális pártvezetés képtelen volt arra, hogy a jobboldallal szembeni zsigeri gyűlöletén felülemelkedjen. Ilyenre sehol a közép- és kelet-európai régióban nincsen példa, hiszen ott a liberális pártok is elsősorban nemzetiek, s csak utána liberálisok, míg az SZDSZ-nél ez nem egészen így volt – hogy finoman fejezzem ki magam.

Németországban, Hollandiában, Dániában és Svédországban a liberális pártok mindkét irányba koalícióképesek, vagy egymás mellett működnek bal- és jobboldali liberális pártok. Az SZDSZ jobboldaltól, nemzeti identitástól való elzárkózásának az oka egyértelműen szociológiai és szocializációs hátterű. Az egyébként teljesen érthető holokauszt-reflex, zsigeri holokauszt-félelem egy lélektani dolog, ami a szabaddemokraták motivációit sok tekintetben meghatározta, s ez egyedivé is tette őket a közép- és kelet-európai régióban.

Volt-e esélye a pártnak arra, hogy a 2002-2010-es időszakban kitörjön az MSZP markából? Miért nem sikerült úgy elhagyniuk a koalíciót 2008-ban, hogy azt a közvélemény is elhiggye? Miért ragaszkodtak a végsőkig a már bukási spirálban lévő koalíciós társhoz?

Logikai alapon a kérdés teljesen indokolt. Kellő időben el kellett volna távolodniuk az MSZP-től. Főleg az őszödi beszédet követően világos volt, hogy a 2010-es választások eldőltek, akkor le lehetett volna lépni Gyurcsány mellől. Azonban meghatározó SZDSZ-es véleményvezérek védték az akkori kormányfőt. Ez teljesen irracionális lépés volt, és mindennek hátterében azok a meghatározottságok állnak, amikről az imént beszéltem. El sem tudták képzelni a pártban, hogyan lehetne együttműködni a politikai paletta másik felén lévő erőkkel.

Jó adag irracionalitás volt ezek mögött a döntések mögött, nem tudtak elszakadni a saját szocializációjuktól. Inkább nemzetközi segítségre vártak, mint korábban is, de rajtuk még Soros György sem tudott segíteni.

De, és itt van az óriási paradoxon: kis párt létükre elmondhatták, hogy sok mindent meg tudtak valósítani az elképzeléseikből az MSZP-vel kormányban eltöltött évek során. Bizony így van: sok kárt tudtak okozni.

Fodor Gábor és Kóka János rivalizálása nagyban hozzájárult az SZDSZ tönkremeneteléhez Forrás: AFP/Str

Mit is értek el? Az SZDSZ 12 év kormányzás után megszűnt, a Fidesz hasonló, vagy most már még hosszabb idejű kormányzás után erősebb, mint valaha.

Az a döbbenet, hogy a Fidesz masszív társadalmi támogatottsággal rendelkezik hosszú évtizedek óta, míg az SZDSZ 1998-óta kispárti státuszban volt, mégis a befolyása sokáig vetekedett a Fideszével. Rengeteg társadalomátalakító dolgot megpróbált megvalósítani kormányon az SZDSZ, és ehhez kiváló lehetőséget nyújtott számukra az MSZP ideológia, erkölcsi, értékbeli válsága és bénultsága. A szociálliberális kormányzás eszmei alapon gyakorlatilag egy SZDSZ-es kormányzás volt, mivel ideológiai síkon a szocik szinte mindenben lemásolták az SZDSZ-t. Mindez pedig Gyurcsány idején hatványozottan igaz lett. Ő máig határozottan fenntartja ezeket a torzult liberális eszméket, de ő is egy ötszázalékos képződmény.

A Bokros-csomagtól kezdve, Magyar Bálint liberális oktatási lépésein át egészen az egészségügy tervezett privatizálásáig mindenben az SZDSZ iránymutatása érvényesült.

Az egész kísérletezés komoly intézményi változásokat hozott Magyarországon, ami súlyos károkat okozott, és ebből a mai napig nem sikerült teljesen kijönnünk. Ezek a kísérletezgetések tragikus zsákutcába vitték az országot 2010-re.

Gyurcsány Ferenc lett az SZDSZ egyetlen örököse mára Forrás: AFP/Miklos Der

Ennek a zsákutcának és örökségnek köszönhető, hogy a mai napig nincsen erős liberális párt és baloldal Magyarországon?

Ez teljesen egyértelmű. Az ország a saját bőrén tapasztalta meg ennek a nézetrendszernek a hatásait, mivel gazdaságilag, morálisan, politikailag és kulturálisan roppant mélyre jutottunk. Érdemes csak a fővárosra gondolni, ahol Demszky Gábor irányítása alatt egy omladozó romhalmaz volt Budapest. A magyar társadalom érthető módon nem akarja ismét ezeket a viszonyokat feltámasztani.

Azonban egy roppant erős hálózatot kiépített és maga után hagyott az SZDSZ. Ennek a legerősebb bástyái napjainkig a kulturális életben találhatóak meg, és befolyásolják a döntéseket is.

Az SZDSZ csak pártként szűnt meg, de az általa létrejött szövet nagyon erős a médiában és a gazdaság egy részében is. Ennek az egyik kivetülése, pontosabban felismerése a napjainkban zajló kultúrharc, aminek tétje, hogy végre szűnjön meg a liberális hegemónia, a liberális „fősodor”, s jöjjön létre Magyarországon a kormányzati hatalom kulturális talapzata is, egy domináns nemzeti kultúra és értékrend.