Az április választás után Vona Gábor lemondását követően tisztújítást tartottak a Jobbikban. Május 12-én a pártkongresszusra érkeztek a képviselők, az alelnökökről délután 2 óra körül kezdődött a szavazás. A Hír TV birtokába egy olyan hangfelvétel került, amely délelőtt készült, a háttérben pedig Szabó Gábor nyitóbeszéde hallatszik.
A hangfelvétel szerint Szávay István már órákkal a szavazás előtt pontosan tudta, hogy kik lesznek az alelnökök, és azt is, hogy nagyjából hány szavazatot kapnak majd. Ahogy fogalmazott: sokat dolgozott ezért az eredményért.
A végeredmény ennek megfelelően alakult: a 14 indulóból az a hat nyert, akit Szávay előre megmondott, és nagyjából a számok is stimmelnek: a Volner Jánosra adott szavazatokat tűpontosan lőtte be Szávay, de Z. Kárpát Dániel, Apáti István és Hegedűs Lórántné még több szavazatot is kapott, mint amit a politikus várt.
Egy korábban nyilvánosságra került hangfelvétel szerint nemcsak az alelnökválasztást, hanem az elnökválasztást is telefonos rábeszélésekkel manipulálhatták. Azon az anyagon az hallható, amint
egy jobbikos vezető a pártigazgató nevében pénzt ajánl a küldötteknek azért, hogy Sneider Tamást támogassák a tisztújításon.
Szabó Gábor pletykák szerint azzal is megzsarolta a tagságot, hogy nem vállalja a pártigazgatói posztot, ha Toroczkai lesz az elnök.
Ismert, a tisztújításon Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton mellett Toroczkai László és Dúró Dóra indult az elnöki, illetve elnökhelyettesi székért, de Toroczkaiék végül szoros versenyben, 42 szavazattal alulmaradtak Sneiderékkel szemben. Ásotthalom polgármestere már akkor jelezte, hogy a tisztújítás alatt erős ellenszélben kellett versenyezniük.