Két pert is elveszített Márki-Zay Péter, mert hazudott
![Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely](https://cdn.origo.hu/2023/12/BqcgNKye5o3WcQ9bzDH6rXIQXuMDNi7EqrhS_Py6vyI/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3ZGRhMmEyN2U1MjRiNjJiYTc4YTI5NzdlN2Q5Mzhj.webp)
Végh Ibolya, Hódmezővásárhely korábbi aljegyzője, és Paragi István, az Építészmester Zrt. vezérigazgatója indított korábban személyiségi jogi pert a hódmezővásárhelyi polgármesterrel szemben.
Mindketten azt állították, hogy Márki-Zay nagy nyilvánosság előtt megsértette a jó hírnevüket, és nem mondott igazat róluk.
Paragi István, az Építészmester Zrt. vezetője azért fordult bírósághoz, mert a polgármester korábban úgy nyilatkozott, hogy az önkormányzat több lakást megvett a cégtől, és azok egy részét adta el áron alul 2017-ben. Az árbecslést pedig Márki-Zay szerint az építőcég tulajdonosának érdekeltségi körébe tartozó Kupola 2000 Kft. végezte el.
Végh Ibolya volt aljegyző szintén ingatlanokkal kapcsolatos kijelentései miatt perelte be a polgármestert, aki azt állította, hogy az aljegyző önkormányzati lakásvásárlása felveti a hűtlen kezelés gyanúját, hiszen a települést emiatt számszerűsíthető veszteség érte.
Márki-Zay Péter szerint a volt hivatalvezető-helyettes túl olcsón jutott az ingatlanhoz. A polgármester hűtlen kezelésről beszélt - számolt be az előzményekről a Délmagyar.
A Szegedi Törvényszék mindkét ügyben elmarasztalta Márki-Zay Pétert, kimondva, hogy a polgármester valótlan állításokat fogalmazott meg a felperesekről, azaz hazudott.
Paragi István jó hírnevét sértette meg, a volt aljegyzőnek pedig a becsületét is.