A Microsoft News Center tette közzé annak a felmérésnek az eredményét, amely az internetes veszélyeket, és azok hatásait vizsgálta. A kutatást 23 országban végezték, 13-74 évesek körében. Ebből kiderült, hogy
ma Magyarországon a 18 és a 34 év közötti korosztály van leginkább veszélynek kitéve.
A magyarok közül tízből kilencen válaszolták azt, hogy velük vagy egy családtagjukkal, vagy egy közeli barátjukkal történt már valamely incidens a világhálón.
Hazánkban a megkérdezettek 65 százalékát zaklatták már online, így ebből a szempontból Magyarország a negyedik legrosszabb helyre került.
A legtöbb zaklatás a nőket éri, általában ismerősöktől: tízből hétnek volt már ilyen tapasztalata, ők jellemzően szexuális zaklatással találkoznak.
Az alapvető digitális készségek, valamint a számítástechnikai alapelvek és gondolkodásmód elsajátítása mellett életbevágóan fontos, hogy a fiatalok megtanuljanak biztonságosan közlekedni az online térben. A Microsoft célja, hogy felhívjuk a figyelmet a lehetséges veszélyekre, valamint azokra a sokszor egyszerű biztonsági megoldásokra, amelyek például adataink és online intim szféránk védelmét segítik"
– mondta a felméréssel kapcsolatban a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója, Szentkuti Gabriella
A rendőrség figyelmeztetésül néhány tanácsot szedett össze az internethasználónak.
Az online tárolt személyes- és pénzügyi adataink megfelelő védelem hiányában illetéktelen kezekbe kerülhetnek.
Azt is írják, hogy olyan e-maileket ne nyissunk meg, amelyeket ismeretlenektől kapunk,
jelszót és PIN-kódot pedig sose adjunk meg e-mailben.
A rendőrök kiemelték azt is, hogy ugyan 100%-os biztonság nincs, de a biztonságos környezet megteremtésével, a tudatos internetezéssel, és adataink védelmével sokat tehetünk azért, hogy biztonságosabban használjuk az internetet.