Csütörtökön kora nyárias napunk lesz eleinte sok napsütéssel, majd délutántól gomolyfelhő-képződéssel, estétől záporokkal, zivatarokkal - Köpönyeg.hu.
A hőmérséklet csúcsértéke eléri a 20-26 fokot.
Pénteken hajnalban, reggel még előfordul zápor, zivatar; majd nyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet. A DNy-i szél élénk, zivatarok környezetében erős lesz. 17-22 fok várható.
Szombaton kevés felhőre, ragyogó napsütésre van kilátás. Eső nem lesz. Igen kellemes idő lesz 19-25 fok közötti értékekkel.
Vasárnap fátyolfelhős idő valószínű, néhol zápor is előfordul. A csúcshőmérséklet 24-25 fok körül alakul.
Április 12. az év 102. napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 263 nap van hátra.
Ma a Gyulákat köszöntjük.
A Gyula régi magyar férfi személynév, ami a török eredetű gyula méltóságnévből ered, mely a török jula (fáklya) szóból származik. A honfoglalás korában az ország második főméltóságát nevezték így. A nevet már 1795-ben tévesen, de szándékosan azonosították a latin Julius névvel. Így lett a név női megfelelője a Júlia.