Csonka András, „Pici” édesapja, Csonka Endre a Vidám Színpad ünnepelt sztárja volt, így mi sem természetesebb, hogy az ő útja is a színházak világába vezetett. Hogy mi lett volna Csonka András karrierjével, ha nincs a Família Kft., az is kiderül a Sláger Téma első órájában. Ahogy a legendás sitcom mellett
szó esik majd színpadi énjének kettősségéről, és a rá oly jellemző musical- és operettszerepek mellett a prózai darabjairól is.
Csonka András életének kettőssége énekesi karrierjével teljesedik ki.
Nem véletlenül lesz szimpla fellépőn túl valódi mediátor az 50+ éves Táncdalfesztiválon a jövő hétvégén a Papp László Budapest Sportarénában.
Hogy mit is jelent ez pontosan, és milyen slágereket köszönhetünk neki még a Ding dongon kívül, megtudhatjuk a vasárnapi adásból.
A Sláger Téma második felében, 21 órától Pély Barna lesz a vendég. A zenész egy tehetségkutató verseny megnyerésével, no meg persze a United együttes páratlan sikerével robbant be a köztudatba. Akinek az ő karrierje nem jön át, az átaludta az elmúlt két évtizedet. Pély Barna a Megasztárt követően művésztanárként keresi tovább a tehetségeket.
A United és B. the First után pedig egyszemélyes zenekarával építi a karrierjét itthon és külföldön egyaránt.
A Sláger Témában a zenész elsők között beszél hamarosan megjelenő, második szólólemezéről, a Blue Heartról, de azt is megtudhatjuk, merrefelé koncertezett Európában az elmúlt hónapokban, illetve mivel is telnek majd 2019 első hónapjai Pély Barnának.
2019. január 6-án 20-22 óra között tehát ismét Sláger Téma, a 103.9 Sláger FM-en Csonka Andrással, Pély Barnával, valamint a házigazda Kalmár Tiborral.