Semmiféle értékalapú összefogás nincs az ellenzéken belül
![Tüntetés az MTVA-székháznál, 2018.12.17.](https://cdn.origo.hu/2023/12/UhDDLc754BceO9XSZLL8a_RQlh38UNb2ti3mkGlAdZo/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcxNzA3ZjdkNTRiMzRhNzZiZGVkMDIyOTE3MWE2MmEz.webp)
Az elemző elmondta, hogy értékalapú összefogás nincs az ellenzéken belül, hiszen jelenlegi egyetlen céljuk az, hogy a májusi EP-választásokon több mandátumot szerezzenek a Fidesz és a KDNP pártszövetségénél.
Az intézet legfrissebb kutatására hivatkozva azt mondta, a szavazói lemorzsolódás miatt az ellenzéki pártok közös lista esetén kevesebb mandátumot szereznének, mintha külön indulnának.
A felmérések alapján a baloldali szavazók egyharmada, illetve a Jobbik szimpatizánsainak 20 százaléka nem szavazna egy teljes körű ellenzéki összefogásra.
Tóth Erik úgy véli, a szavazói visszakozás elsődleges oka, hogy az ellenzéki összefogásba olyan politikusok is bekerültek, mint Gyurcsány Ferenc, akinek társadalmi elutasítottsága kiemelkedően magas, 73 százalékos.