Sneider Tamás: Még mindig jobb, ha valaki muszlim, mintha zsidó lenne

SNEIDER Tamás
Budapest, 2018. október 23. Sneider Tamás, a Jobbik elnöke, országgyűlési képviselő beszédet mond a Mindenki a rádióhoz! - Az ellenállás napja címmel meghirdetett Jobbik rendezvényen az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 62. évfordulóján a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai volt székházánál 2018. október 23-án. MTI/Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
„... Áttért muzulmán hitre, hát szíve joga, sokkal jobb, mint ha zsidó hitre tért volna át” – ezt a Jobbik elnöke mondta egy 2015-ben napvilágra került hangfelvételen. A Figyelő által bemutatott anyag újabb bizonyítékot szolgáltat a Jobbik elnökének antiszemitizmusára. Nincs új a nap alatt: itt az újabb egyértelmű jel arra, hogy a Gyurcsány Ferencék felé közeledő párt a szélsőjobboldali szcénából nőtt ki. A folyamatosan antiszemitizmust kiáltó balliberális pártok ennek ellenére továbbra is cinkosan hallgatnak, és kitartanak Sneider mellett.
Vágólapra másolva!

A Hír TV tette közzé azt a felvételt, amelyen Sneider Tamás, felesége náci karlendítéssel pózolt esküvői fotózásán. A két évvel ezelőtt készült videón az látható, ahogy a párt képviselőcsoportjának jogásza kétszer is a hitleri mozdulatokat tett. A balliberális média több mint fél napig hallgatott a példátlan esetről, ezt követően – az előzmények ismertetése nélkül – egyből a jobbikos politikushoz fordult, aki azzal védekezett, feleségének mutatványa csupán „szórakozás és poénkodás” volt. Továbbra sem kerülik el tehát az antiszemita botrányok a Jobbikot: tavaly novemberben előkerült egy hangfelvétel, amelyen Szávay István képviselő egy zsidó nő megverésével és heftijének elferdítésével kérkedett. Előbukkant egy újabb kínos ügy, a főszereplő ezúttal Sneider Tamás, a Jobbik elnöke.

Forrás: MTI/Mohai Balázs

Jobb ma egy muszlim, mint holnap egy zsidó

A Figyelő idézte fel azt a vigyázó blogon 2015-ben megjelent hangfelvételt, amelyből kiderült, hogy a Jobbik elnöke nem csak és kizárólag a baráti körben megejtett bulik hevében ragadtatja magát egy kis zsidózásra. A felvételnek az első percében jól hallhatóan azt mondta, hogy

áttért muzulmán hitre, hát szíve joga, sokkal jobb, mint ha zsidó hitre tért volna át.

Sneider a megállapítást azzal kapcsolatban tette, hogy Dér Zsolt dél-szláv háborús veterán, a Betyársereg tagja akkoriban tért át muzulmán hitre. Antiszemita mondataiból azt a következtetést lehet levonni, hogy

Sneider szerint még mindig jobb egy muszlim ember, mint egy zsidó.

A felvétel arról is emlékezetes maradt, hogy ebben a hanganyagban ismerte el Sneider, hogy a Jobbik néppártosodása csupán álca: „Mikor arról beszélek, hogy hogyan kell kommunikálnunk, akkor megint itt vannak az idősek. Nélkülük szavazás már nem is lehet, mert olyan kevés a középkorosztály meg a fiatal, meg kevesebben mennek el a fiatalok szavazni, hogy már önmagában a nyugdíjas korosztály tudna kormányt alakítani. Nos, ahhoz, hogy őket megszólítsd, ahhoz neked egy kedves, aranyos gyereknek kell lenni...”

Tekintsék meg, hogyan szórakozik és poénkodik egy jobbikos baráti társaságban:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!