111 éve született Teller Ede, az egyik „Mars-lakó”

A magyar származású professzor a XX. első felének legendás fizikusgenerációjához tartozott, január 15-én született 111 éve. Olyan tudósoknak volt kutatótársa és kollégája, mint Werner Heisenberg, Niels Bohr vagy Enrico Fermi, de személyes ismeretség fűzte Albert Einsteinhez is. A hidrogénbomba-kutatásokban való aktív részvétele miatt a hidrogénbomba atyjaként vált közismertté.

Los Alamosban a második világháború idején az amerikai atombomba kifejlesztésén dolgozó tudósok között terjedt el az a szóbeszéd, hogy 1100 esztendővel ezelőtt egy Marsról érkezett űrhajó kényszerleszállásra kényszerült Közép-Európában. A földönkívüliek embernek álcázva magukat azóta is a Föld nevű bolygón élnek, és magyarnak mondják magukat. A tudósok a Földön kívüli származást különösen öt, Amerikába kivándorolt honfitársunkkal kapcsolatban feltételezték, akik egytől egyig briliáns elmék voltak, miután egymással a környezetük számára furcsa nyelven, magyarul értekeztek, és jellegzetes magyar akcentussal beszélték az angolt. Teller Edéről, Kármán Tódorról, Wigner Jenőről, Szilárd Leóról és Neumann Jánosról van szó.

Az öt „Mars-lakó” egyike,

Teller Ede, aki 1908. január 15-én született Budapesten, így adta elő a Mars-lakó-legendát: „Ami következik, nagy titok! Sajnos egyikünk, Kármán Tódor elárulta: Mi nem vagyunk magyarok. Mi a Marsról jöttünk. Van közöttünk igazán híres is: a Gábor Zsazsa. De mi attól féltünk, hogy a Földön nem üdvözölnek bennünket. Másrészt nem tudunk tökéletes kiejtéssel beszélni. Megoldás: először Magyarországon telepedtünk meg, és most azt állítjuk, hogy magyarok vagyunk” – idézi Marx György Teller Ede kézzel írt, E. T. (Földön kívüli) szignóval jegyzett levelét.

Teller Ede Forrás: Fizikaszemle.hu

Teller Ede hároméves koráig egyetlen szót nem szólt, utána viszont hirtelen tökéletes és teljes mondatokban beszélt. A családi közös étkezések alkalmával többször kijelentette:

Kérem, ne szóljatok hozzám, most egy problémán gondolkozom.

Elalvás előtt Teller szeretett fejben számolni, a kedvence az volt, hogy hány másodperc van száz évben. Elmondása szerint

az egészben az volt a legérdekesebb, hogy mindig más eredmény jött ki.

Logikus gondolkodása már fiatalon megmutatkozott. Az elemiben olyan problémákkal szembesült például hittanórán, hogy ha Isten teremtette az eget és a földet, vajon ki teremtette Istent? Az Édenkertben Isten arra ítélte a kígyót, hogy hason csússzon, de azelőtt hogyan közlekedett a kígyó? A Trefort utcai Mintagimnáziumban nagyon unta a matematika-tananyagot, mert messze iskolatársai előtt járt, mire rá is szólt a tanára:

Hallgasson, Teller, tudom, hogy egy zseni, de én nem szeretem a zseniket.

Teller Edét leginkább a matematika érdekelte, de az apja józanul azt tanácsolta neki, hogy legyen inkább vegyészmérnök, hiszen azzal pénzt is lehet keresni, ezért beiratkozott a Budapesti Műszaki Egyetemre. A Maxwell-egyenletekről ezt mondta: „Maxwell egyenletei valóban gyönyörűek. Amikor befejeztem tanulásukat, azon az estén meghallgattam Beethoven IX. szimfóniáját.

A szimfóniát kicsit még a Maxwell-egyenleteknél is szebbnek éreztem, de mindenképp jóval nehezebbnek.”

Teller egészen karácsonyig nagyon szorgalmasan be is járt az előadásokra, azonban 1926. január 2-án felszállt a Karlsruhéba tartó vonatra, hogy a német vegyipar fellegvárában folytassa tanulmányait. Hermann Mark professzor is itt találkozott vele. A professzor így emlékezett vissza Tellerre:

Nagyon gyakran, az óra végén vagy már az óra alatt azt mondta ez a fiatalember:

– Igen, ez igazán érdekes volt, de ha szabad szólnom, a Professzor Úr voltaképpen a következőt kívánta mondani. Ezután – erős magyar kiejtéssel – elmagyarázta saját ötletét. És mindig igaza volt!”

Itt ismerkedett meg a kvantummechanikával, amelyet élete végéig a 20. század legszebb intellektuális teljesítményének tartott. „Az atom fogalmát nehezebb képpel kifejezni, mint lerajzolni az elmúlt éjszaka álmát” – fogalmazott. 1928-tól Münchenben Sommerfeldtől tanult, majd villamosbalesete után – amelynek során jobb lábát elveszítette – Lipcsébe ment Heisenberghez. Ő ezt mondta Tellerről: „Teller logikus volt. Kollégái közül kiemelte hűvös logikája. Fiatal kora ellenére rendkívüli módon szabatos és határozott volt kérdéseiben és válaszaiban egyaránt.” Teller Heisenbergnél írta a hidrogénmolekula ionjáról szóló doktori dolgozatát.

„Heisenberg egy egyszerű témát adott. A hidrogénatom után az ionizált hidrogén-molekula a legegyszerűbb szerkezet, egyetlen elektron mozog két proton vonzása alatt. Az alapállapotot egy dán már leírta. Heisenberg azt kérte, számítsam ki a gerjesztett állapotokat is. Egy mechanikus kalkulátoron dolgoztam, ami számokat produkált és zajt. Akkor jókat aludtam, főleg reggelente. Délután bementem a tanszékre beszélgetni és olvasni. Disszertációmon éjszaka dolgoztam. Én akkor 21 éves voltam, Heisenberg 28, hálószobája épp az én irodám fölött volt, ahol a zajos számológépet tekertem. Egyszer éjfél után lejött hozzám és megkérdezte: – Mikor lesz kész? Azt feleltem: –Talán még egy év. Mire ő: – Még nem elég az elvégzett munka? Megnézte számításaimat és így szólt: – Elég lesz. Írja le disszertációnak! Máig sem tudom, hogy azért doktorálhattam-e le (1930), mert számításom volt elég, vagy pedig az éjszakai zajból volt elege. De esküszöm: nem szándékosan zajongtam, hogy korábban doktorálhassak.”

Teller Ede életét a sokszínűség jellemezte, hiszen nem kizárólag a tudomány, hanem a művészetek is érdekelték. Kiválóan zongorázott, és emellett verseket is írt. Szinte minden érdekelte, amin gondolkodni lehetett. A fizika sok területén őrzik a nevét fizikai fogalmak, elvek. 1934-ben Koppenhágában ismerte meg későbbi barátját és szoros munkatársát, az orosz származású George Gamowot, akivel először a radioaktív atommagok béta-bomlásának egy kiválasztási szabályát ismerték fel 1936-ban, majd két évvel később közös dolgozatot publikáltak a termonukleáris reakciók elméletéről, amely a Nap energiatermelését magyarázza.

Élete hátralévő részében a termonukleáris reakciók iránti érdeklődése továbbra is megmaradt.

A történelmi, Washingtoni Elméleti Fizikai Konferenciára, amelyet Gamow és Teller szervezett, 1939 elején került sor. Itt jelentette be Niels Bohr a maghasadás Berlinben tett fölfedezését. Az ezt követő eseménysorozat a Nap energiáját lehozta a Földre, és ebben a történetben Teller Ede nagyon aktív szereplő volt. Ezt így mesélte el a pesti egyetem hallgatóinak:

„A maghasadás által föltárt lehetőségek eleinte nem nagyon érdekelték az amerikaiakat. De volt ott egy magyar is, Szilárd Leó, aki nagyon sokoldalú ember volt. Még arra is képes volt, hogy az amerikaiaknak megmagyarázza a nukleáris láncreakció koncepcióját. Egy dolgot azonban ő sem tudott. Nem tudott autót vezetni. 1939 nyarán a Columbia Egyetemen dolgoztam New Yorkban. Egyik nap Szilárd odajött hozzám: – Mr. Teller, vigyen el Einsteinhez! Mikor beléptünk a nyaralóba, Einstein – demokratikus ember lévén – a sofőrt is behívta. Ekkor Szilárd előhúzott zsebéből egy Roosevelt elnökhöz címzett levelet. Einstein figyelmesen végigolvasta és ezt mondta:

Nos, ez lesz az első eset, hogy az ember a magenergiát közvetlenül hasznosítja, nem úgy, mint korábban, a napsugár közvetítésével. E szavak után aláírta a levelet Albert Einstein.

Az Einstein-levél által elindított és a Pearl Harbor ellen intézett japán támadás után felgyorsított amerikai erőfeszítések célja az volt, hogy Chicagóban megépítsék az első atomreaktort. Itt esett meg, hogy ebéd után az intézet felé sétálva Fermi megkérdezte Tellert: ha a maghasadásos atombomba által előidézett hőmérséklet magasabb, mint a Nap centrális hőmérséklete, nem lehetne-e vele termonukleáris reakciót elindítani?

Teller első válasza negatív volt, de a gondolat nem hagyta nyugodni.

1942 nyarán Berkeley-ben egy bizalmas tanácskozáson Teller már a „szuper” (azaz hidrogénbomba) lehetőségéről tartott előadást.

A chicagói atomreaktor decemberi sikeres indítása után Teller Edét meghívták Los Alamosba, hogy ő is dolgozzon a hasadási atombomba konstrukcióján. Az 1945. júniusi kipróbálás előtt Los Alamos igazgatója, Oppenheimer arra kérte Tellert, hogy újra számoljon utána: a plutóniumbomba melege nem idézhet-e elő termonukleáris láncreakciót a légkörben vagy az óceánban.

Itt nemcsak a fizika ismert törvényeit kellett figyelembe vennem, hanem a még föl nem fedezett törvényekre is gondolnom kellett. Az ilyen feladatokat szeretem, amikor széles skálán kell gondolkozni.

A világhírű tudós végül az Egyesült Államokban telepedett le, ahol a világháború után a nukleáris ipar jelentős fejlődésnek indult. 1947-ben Teller Ede az Egyesült Államokban a Reaktorbiztonsági Bizottság elnökeként dolgozott. A bizottság külön-külön foglalkozott minden tervezett reaktor elképzelhető legnagyobb üzemzavarával, mielőtt ilyen zavar egyáltalán előfordult volna. Ennek eredményeképpen az Amerikai Atomenergia-bizottság kérte a Hanfordban évek óta üzemelő plutóniumtermelő reaktorok felülvizsgálatát. Azt is felismerték, hogy a grafitmoderátoros, vízhűtésű reaktor néhány üzemállapota instabil. Véletlen túlhevülés esetén elforr a víz, amely neutronelnyelő anyag, így több neutron marad maghasításra, több lesz a hasadások által termelt energia, a reaktor még tovább melegszik. Az így létrejött pozitív visszacsatolás következményeként pedig megszaladhat a neutron-láncreakció (Teller-effektus). A bizottság nagyon nehezen, de elérte a hanfordi grafit-víz reaktorok leállítását. Tudjuk, hogy sajnos 1986-ban a csernobili atomerőműben be is következett a Teller Ede által előrelátott megszaladás. James Arnold ezt mondta:

lehet valaki jobb tudós, mint Teller; de ragyogóbb aligha. Mindig ezer lépéssel előtted jár.

Teller Ede 1962. december 2-án vette át a Fermi-díjat Kennedy elnöktől „a kémiai fizika és magfizika területén elért eredmények, a termonukleáris kutatásban játszott vezető szerep és a nemzetbiztonságot erősítő erőfeszítéseinek elismeréseként”. Élete vége felé olyan atomerőművek építése mellett érvelt, amelyekhez nem szükséges emberi kezelőszemélyzet, a biztonságot pedig nem is az elektronikai rendszerek, hanem a természet törvényei garantálják.

Wigner Jenő biztatására, 1988-ban Marx György hívta fel a világhírű tudóst annak érdekében, hogy meghívja hazánkba. Teller Ede elfogadta a kérést, és végül 1990. december 1-jén érkezett Magyarországra. Talán nem meglepő módon a következő napon abszolút felkészülten Paksra ment, ugyanis már több hónappal az utazás előtt megbízta Marxot, hogy minden lehetséges anyagot küldjön el neki az atomerőmű biztonsági rendszeréről angol nyelven. A Paksi Atomerőműben tett látogatása során csupán „keresztkérdéseket” tett fel. Ilyen kérdések egyike volt az, hogy az erőműben hogyan ellenőrzik a reaktortartály öregedését az üzemelés során. A hétórás látogatással Teller tökéletesen elégedett volt, hiszen ezt mondta: „Ilyen jól képzett és felelős reaktorkezelő személyzettel, amilyen a paksi, egész pályafutásom során nem találkoztam.”

Forrás: Fiszikaszemle.hu

Teller Ede 1990. december 3-án az MTA rendkívüli közgyűlésén a tiszteletbeli tagságot jelentő oklevél átvételekor az alábbi gondolatokat osztotta meg a hallgatósággal.

„A mi századunkban hatalmasan nagy változást jelent, hogy az atomokat megértettük. A fizikából és a kémiából egy tudományt csináltunk. Elvben. Ezt pedig reménységgel kell köszöntenünk. Nem pedig félelemmel, mint azt világszerte sokan teszik. Különösen nekünk a feladatunk, hogy meglássuk az utat, az óvatos utat, ami úgy vezet tovább, hogy félelemre ne is legyen ok. Amire gondolok most, az természetesen az atomenergia. Tegnap Paksra látogattam. Nincs kétségem, hogy Magyarország számára nagyon fontos az atomenergia, de fontos az egész világnak. Atomenergia nélkül nem szűnhet meg az óriási különbség a haladott és az elmaradott országok között. Az atomenergia révén kilátás nyílik egy harmonikus világ felépítésére. De ez nem megy óvatosság nélkül. Ezen kell munkálkodnunk. Magam is ezen dolgoztam évtizedek óta, mert fontos, és mert érdekel. Az energia Magyarország számára nagyon lényeges. Ha nem ijedünk meg, ha értelmesen fogunk dolgozni, akkor e téren Magyarország vezető helyet foglalhatna el a világban.”

Teller Ede az MTA rendkívüli közgyűlésén Forrás: fizikaszemle.hu

Ezt követően gyakran járt haza. Rendszeresen tartott előadásokat, rendhagyó fizikaórákat. Állami, tudományos és ipari vezetőkkel is találkozott. A televízió- és rádióinterjúi során többféle témakörben fejtette ki véleményét, de leginkább az atomenergia hasznosságáról, veszélyeiről és jövőjéről osztotta meg gondolatait. Tudta, hogy hazánkban mindenki szereti. Úgy fogalmazott: „Újjászületett magyarnak érzem magam.”

Teller Ede további számos magyar kitüntetést kapott. Például 1994. április 23-án a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehette át, 1998-ban pedig a Magyarság Hírnevéért Díjat. 2001-ben a világhírű tudós az első Corvin-lánc kitüntetés birtokosa lett. Teller Ede 2003. szeptember 9-én, életének 95. évében hunyt el Stanfordban, Kaliforniában. A tudós tiszteletére a paksi Atomenergetikai Múzeumban 2016 októberében emléksarkot avattak fel.

Forrás: Teller Ede köszöntése, Hazajöttem, Teller Ede 1908-2003

Hárfás Zsolt, az atombiztos.blogstar.hu oldal szerzője