Lelepleződött a brüsszeli migránspártiak hazugsága

Porte de la Chapelle, Párizs, migránsok, 2016
PARIS, FRANCE - OCTOBER 1: Leaders of NPA (New Anticapitalist Party) and CISPM (international coalition of migrants and paperless) talking at the begining of the protest in solidarity with Calais'refugees in Porte de La Chapelle, Paris, France on October 1, 2016. (Photo by Anita Pouchard Serra/Anadolu Agency/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Annak ellenére, hogy az EU-ban azt állították, hogy az ENSZ globális migrációs csomagja nem lesz kötelező a tagállamokra nézve, most mégis rá akarják erőltetni arra a kilenc uniós országra is, amelyek az elejétől kezdve elutasították a migrációt ösztönző dokumentumot. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint ezzel a brüsszeli bevándorláspártiak leleplezték magukat.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter hangsúlyozta, világosan látszik, hogy úgy New Yorkban, mint Brüsszelben, elkészültek a tervek arra vonatkozóan, ha a globális migrációs csomagot egészében nem sikerült elfogadtatni,

hogyan lehet azt „részleteiben átnyomni”, és a jogi életben hivatkozási alappá, a nemzetközi jogi és politikai élet részévé tenni.

Forrás: Getty Images/Anadolu Agency

–fogalmazott.

A tanácskozás tervezett záródokumentumát tekintve leszögezte, Magyarország sok mindenben egyet tud érteni, egy dologban azonban nem.

Továbbra sem hajlandó a migrációról úgy beszélni, mint amit kezelni kellene, úgy tekinteni a migrációra, mintha nem lenne biztonsági kockázata,

valamint továbbra sem lesz partner abban, hogy az ENSZ migrációs csomagját "a hátsó kiskapun visszahozzák" - jelentette ki.

Csak újabb migránsok indulhatnak el

"Ha közös dokumentumokat akarunk elfogadni, annak a globális migrációs csomag nem lehet része. Az ugyanis semmi másra nem jó, csak arra, hogy újabb migrációs hullámokat indítson el, és semmibe vegye azoknak a jogait, akik a saját otthonukban szeretnének békében élni, országuk lakossága összetételének megváltoztatása nélkül" - húzta alá.

Kiemelte ugyanakkor, hogy számos területen együtt kell működni az Arab Liga országaival egyebek mellett a biztonsági, a stabilitási és a gazdasági fejlődés érdekében. Ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy

az uniónak a kölcsönös tiszteletre kell alapoznia politikáját,

mert a külső beavatkozási kísérletek és bizonyos nemzetközi politikai döntések destabilizációhoz vezettek számos országban. A demokráciaexport törekvéseit ki kell iktatni a kapcsolatrendszerből - hangsúlyozta.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/KKM/Kkm/Burger Zsolt

A terrorizmus elleni fellépés területét érintve arra hívta fel a figyelmet, hogy visszaszorulásával az Iszlám Állam terrorszervezet megváltoztatja harcmodorát, taktikájának fontos eleme, hogy segíti harcosainak visszatérését Európába. Ennek megakadályozása érdekében erős határvédelemre, valamint szoros határvédelmi együttműködésre van szükség az uniós és az Arab Liga államai között.

Megemlítette azt is, hogy növelni kell a térség népességmegtartó erejét, ugyanis amíg az érintett országokban lakosságaránya 2015-ben 398 millió fő volt, addig 2030-ra 520 millióra fog növekedni. Abban kell segíteni a közel-keleti és az afrikai országokat, hogy állampolgáraik otthon maradhassanak. Ha ez nem sikerül, az

jelentős biztonsági kockázatot jelent Európára

- jelentette ki.

Többoldalú együttműködés a határvédelemről

Mint elmondta, Magyarország a határvédelmet illetően kétoldalú együttműködést folytat Tunéziával és Líbiával, a visegrádi országokkal közösen. Folytatja a Hungary Helps programot, amelynek keretében ez idáig a magyar kormány 24 millió eurót biztosított a keresztény közösségek helyben maradására. Libanonban templomrekonstrukciót támogat, Szíriában és Irakban kórházak és iskolák működését és felújítását finanszírozza. Végezetül fenntartja ösztöndíjprogramját az Arab Liga tagállamai diákjai számára, valamint segíti a gazdaságfejlesztést hitelprogramokon keresztül - közölte Szijjártó Péter.
Tájékoztatása szerint az EU-Arab Liga külügyminiszteri tanácskozás margóján sikeres kétoldalú találkozókon folytatott megbeszélést az egyiptomi, a jordániai, a szudáni külügyminiszterrel, a libanoni ügyvivő külügyminiszterrel, valamint a palesztin kül- és diaszpóraügyi miniszterrel.

Az uniós tagállamok és az Arab Liga országainak külügyminiszterei a február 24-25-re Egyiptomba tervezett első EU-Arab Liga csúcstalálkozót készítették elő hétfőn. Tanácskozásukon a regionális kérdések mellett olyan aktuális globális kihívásokat vitattak meg, mint a migrációval, a terrorizmussal, az emberi jogi helyzettel és az éghajlatváltozással kapcsolatos kihívások.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!