Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Lehet-e nyertest vagy vesztest hirdetni a tegnapi nap után? Kinek kedvezőbb-e ez a döntés?
Politikai szempontból egy csatát megnyert a Fidesz, de a harc folytatódik tovább. A felek által „megtalált" ideiglenes politikai kompromisszum ugyanis egyértelműen az EP-választásokra tekintettel született, időlegesen megőrizve a Néppárt formális egységét és – most még – ellenállva a baloldalról érkező szalámitaktikának. Három forgatókönyv volt az asztalon a gyűlés előtt: egy a kizárásról, egy az időkorlát nélküli felfüggesztésről és egy az „osztrák példa" alapján, azaz arról, hogy a háromfős értékelő bizottság, „bölcsek tanácsa" jelentésének elkészültéig a Fidesz önkéntesen lemond a néppárti tagságból fakadó jogok gyakorlásáról.
Bár a politikai memória persze véges, de kísértetiesen hasonló volt a helyzet 2000-ben az osztrák jobbközép Osztrák Néppárttal (ÖVP), miután koalícióra léptek Jörg Haider akkor „populistának" minősített pártjával. A balliberális politikai oldal és sajtó akkor is óriási nyomást helyezett a Néppártra – és az EU-ra -, hogy az ÖVP-t zárják ki, Ausztriát pedig büntessék meg „jogállamiság-deficit" miatt. Akkor a Néppárt szintén azt a megoldást választotta, hogy egy vizsgálóbizottságot küldött Bécsbe, és annak jelentéséig az ÖVP nem gyakorolta jogait.
Az „osztrák modell" elfogadása pedig egyértelműen azon balliberális néppárti erők vereségét jelenti, akik a Fidesz kizárását vagy minimum tagságának időkorlát nélküli felfüggesztését javasolták.
Mennyiben lehet fenntartani a jövőben azt a helyzetet a Néppártban, hogy ilyen széles gyűjtőpárt, ahol a liberálisoktól a keresztény-konzervatívig megtalálhatóak a pártok?
Nagyon nehezen, ugyanis a helyzet ideiglenes megoldásával egyidejűleg az alapvető dilemma továbbra is ott van az asztalon: hogy – a pártcsalád szellemi elődjének számító Robert Schuman híres mondását átköltve – az Európai Néppárt vagy keresztény lesz, vagy nem lesz. Az fenti „osztrák esetet" azért is érdemes felidézni, mert mutatja, hogy
itt most valójában nem a Fideszről vagy a bevándorlásellenes plakátkampányról van pusztán szó, hanem arról, hogy a Néppárt már régóta balliberális presszió alá került, sok vezetője már lefeküdt a polkorrekt úthengernek.
Az ÖVP esetében is az volt már a probléma, hogy az akkori osztrák kormány „túl jobboldali" volt, a bevándorlási válság most pedig csak még élesebben kirajzolta a világnézeti törésvonalakat a Néppárton belül.
A Fidesz kizárását kezdeményezők és pártolók hazájukban és az Európai Parlamentben ugyanis nem csak sziklaszilárd támogatói a bevándorláson alapuló multikulturális Európai Unió föderalizálásának – ami végső soron az Európai Egyesült Államokhoz vezet el –, de ebből következően a történelem szemétdombjára hajítanák a nemzeti identitás és szuverenitás gondolatát, ahogy hátrahagynák Európa és a Néppárt keresztény gyökereit is. A kizárást kezdeményező skandináv, balti és Benelux tagpártok közül ráadásul többen elkötelezett támogatói az abortusz és az eutanázia további liberalizációjának, a genderelméletnek és a homoszexuálisok házasságkötési jogának – melyek élesen szembemennek szerintem a Néppárt alapszabályában foglalt tételeknek, miszerint ez a pártcsalád az „emberiség keresztény felfogásán" és a „társadalom kereszténydemokrata megközelítésén" alapul.
Persze a Néppárt – ahogy a többi európai pártcsalád jó része is – alapvetően már nem értékközösség, hanem egy politikai érdekérvényesítési fórum és hatalomtechnikai infrastruktúra, de ahogy egy párkapcsolat, úgy egy politikai közösség sem tartható fenn sokáig valóban közös szellemi, értékrendbeli alapok nélkül. Hiába emlegetnek manapság sokan „közös értékeket" és „európai standardokat", ilyenek valójában nincsenek, ugyanis az uniós és sajnos ma már a néppárti elit is ezen fogalmak alatt alapvetően a demokrácia vagy a jogállamiság kifejezetten liberális felfogását érti.
Az EP-választásokat követően persze tisztább lesz a helyzet, és a voksolást követő néppárti kongresszusig meg lehet próbálni elindítani egy belső tisztulási folyamatot, hogy a Néppárt visszataláljon keresztény gyökereihez, de jelen helyzetben az tűnik reálisabb forgatókönyvnek, hogy a Fidesz év végére már nem lesz a Néppárt tagja.
Mindez azt is jelentheti, hogy egy új politikai mozgalommal vágjanak neki a valóban jobboldali európai erők az Európai Unió egyébként is elkerülhetetlen megreformálásáról szóló, küszöbön álló vitának.
Jogilag pontosan, milyen helyzetbe került a Fidesz a Néppárton belül?
A Fidesz önként vállalta, hogy átmenetileg lemond a tagságból fakadó jogok gyakorlásáról, tehát nem szavazhat a Néppárt különböző testületeiben, azok ülésein részt nem vehet, azokba tagot nem delegálhat – ahogy az az ÖVP említett esetében is történt. Ha ez időkorlát nélkül állna fenn, az valóban súlyos szankcióként lenne értelmezhető. De a legfontosabb döntéshozatali fórum, a néppárti kongresszus már csak az EP-választást követően ül össze, és az EP-frakciók alakítása is leghamarabb júniusban-júliusban esedékes. Addig pedig várhatóan a „bölcsek tanácsa" is elkészül a maga értékelésével – tehát tisztázódik a kép –, nem húsbavágó a dolog, inkább szimbolikus.
Milyen jogkörökben járhat el az úgynevezett Bölcsek Tanácsa? Nincsen-e meg a veszély, hogy a Sargentini-jelentéshez hasonló teljesen elfogult dokumentum születik?
A testület formálisan a nyílt társadalom előretolt helyőrségeként működő CEU ügyét, a politikai kampányokat és persze a jogállamiságot, a „néppárti értékek megvalósulását" fogja vizsgálni Magyarországon. De talán senkit se lepne meg, ha itt sem egy „szakmai", hanem egy politikai vizsgálat és értékelés történne.
Csak abban lehet bízni, hogy a tagok – kiemelten a fenti osztrák helyzetet kancellárként egyszer már maga is megélő Wolfgang Schüssel – megértik, hogy ez az egész az európai balliberális politikai szellemi tér gravitációs erejéből fakad, és nem a Fidesz sérti a néppárti, hanem a Néppárt egyes erői a kereszténydemokrata értékeket.
Kicsit talán cinikus vagyok, de „húsbavágó szankciókat" inkább azon tagpártok ellen lehetne alkalmazni, akik valóban megtagadták tevékenységükkel az említett alapszabályában foglalt keresztény alapokat.
A világnézeti konfliktus melletti alapvető probléma még az, hogy – ahogy említettem – a Néppárt maga is baloldali nyomás alatt van, sőt, maga is kezd átalakulni egy színtelen-szagtalan, semleges – tehát liberális – centrumpárttá. Történeti előzmények mellett ez most azért is releváns, mert a választások után abban is döntenie kell majd a Néppártot domináló német hatalmi érdeknek: megéri-e a Manfred Weber bizottsági elnökké választásához szükséges szocialista, liberális vagy zöld szavazatokért „cserébe" kizárni a Fideszt? Ha rövid távon csábítónak is tűnhet ez az ajánlat egyeseknek a Néppárton belül, érdemes megfontolni, mi lehet a közép- és hosszú távú következménye: ma a Fidesz kizárást kérik szavazatokért cserébe, holnap majd a Forza Italiaét, holnapután a francia republikánusokét – és így tovább. A balliberális úthenger ugyanis nem fog leállni.
