Nem engedik szabadon Magda Marinkót

Dúsgazdagon szabadulhat jövőre a délvidéki halálosztó, Magda Marinko
Ügyvédje szerint Marinko olyan személyekkel tartja a kapcsolatot, akik kint is segítenék őt.
Vágólapra másolva!
A halálosztó néven is ismert Magda Marinkót többek között előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre. Legkorábban 25 év után kerülhetne feltételesen szabadlábra. Ezt Marinko és a védője kérelmezte is, viszont a bíróság elutasította, mivel az indoklás szerint nem bánta meg a gyilkosságokat. Két év múlva, 2021-ben tárgyalják újra az ügyet – írja a Bors.
Vágólapra másolva!

– mondta a Borsnak dr. Harkai Zsuzsanna, Magda Marinko kirendelt védője.

Forrás: Tények.hu

– tette hozzá az ügyvéd.

Magda Marinko, vagy más néven a halálosztó, a gyilkosságait többnyire a Raznjatovic Arcan terrorista háborús bűnös nevével fémjelzett Szabadkai Halálkommandó nevű csoport tagjaként követte el, de saját számlájára is vállalt bérgyilkosságot.

1993 decemberében Kecskeméten megölt egy házaspárt és a vendégüket is, később Orosházán megfojtott egy nőt, a két gyerekét viszont életben hagyta.

Ugyanebben az időszakban Palicson és Szabadkán még ötször gyilkolt. Őt tartják az egyik legveszélyesebb bűnözőnek ma Magyarországon.

1995-ben ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre, ami akkor 25 év volt. A Szegedi Fegyház és Börtön HSR körletében tölti a büntetését, ahol „általános tiltás van rajta", vagyis semmilyen információt nem lehet róla kiadni.

Azt viszont biztosan lehet tudni, hogy korábban rátámadt egy börtönőrre, amiért 200 nappal meghosszabbították a büntetését.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!