Megmutatjuk Ujhelyi István felújított luxusházát

oznor
oznor
Vágólapra másolva!
Baranyi Sándor, a Szeviép volt vezetője korábban azt állította: Ujhelyi István szőregi házának felújítását a Szeviép finanszírozta egy közbeiktatott cégen keresztül. A volt vezérigazgató részletesen is beszélt erről, elmondása szerint külön kapcsolattartó intézte a képviselő házának 30-40 milliós felújítását. Most megmutatjuk a házat, amiről Baranyi beszélt.
Vágólapra másolva!

Összesen 30-40 millió forintból a Szeviép finanszírozta Ujhelyi István házfelújítását – állítja Baranyi Sándor, aki szerint

a hatalmas telken álló ingatlant kívül-belül teljesen felújították, a nyilászáróktól kezdve a fűtési rendszeren át, az energetikai hálózatig mindent kicseréltek és újjávarázsoltak

– írta a szegedma.hu. Az alább látható házról van szó, amiben egyébként már nem lakik Ujheyi István, mivel elvált a feleségétől.

A hatalmas telken álló ingatlan első részében a nagy családi ház áll, mögötte pedig egy wellnessrészleg egy különálló házban: jakuzzival, úszómedencével és kondigépekkel.

Ujhelyi István egykori felújított háza Forrás: SzegedMa/Baranyi Sándor

Forrás: Baranyi Sándor SZEVIƒP/Szegedma

A nagy bulikra nemcsak a wellnessrészleg lehetett azonban alkalmas, hanem az a borospince is, ami a hatalmas kert közepén áll. Ez domborodik ki a földből, egy kő lépcsősor vezet le oda.

Forrás: Baranyi Sándor SZEVIƒP/Szegedma

A kert legvégében pedig egy privát tó is van, ez igen ritkaságnak számít a homokos talajon. A tavat egy pihenőpark veszi körül kisebb erdővel és sétánnyal.

Forrás: Baranyi Sándor SZEVIƒP/Szegedma

A szegedi Fidesz felszólította Ujhelyit, hogy álljon ki és valljon színt, mint ahogy az országos kormánypártok is reagáltak a furcsa felújítás botrányos hírére. Ujhelyi a Facebookon tagadta Baranyi állításait, de dokumentumokkal (például számlákkal) nem igazolta a mondandóját.

A Szegedma viszont úgy tudja, Baranyi Sándor dokumentumokkal tudja igazolni, hogy milyen konstrukcióban és pontosan mennyi pénzt költöttek el a ház felújítására.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!