Vascsővel fejbe vertek és megerőszakoltak egy 88 éves, zsámboki asszonyt

Zsámbok gyilkosság
Vágólapra másolva!
Két férfi áll holnap a bíróság elé a zsámboki gyilkosság ügyében. Egyikük, egy 26 éves férfi betört egy ott élő, 88 éves asszony házába, ahol megerőszakolta, majd meggyilkolta a nyugdíjast. Munkatársa megpróbálta elégetni a férfi véres ruháit, de nem sikerült neki. Pár óra múlva mindkettőjüket elfogták. 
Vágólapra másolva!

Az akkor 24 éves férfi és társa vendégmunkásként dolgozott Zsámbokon. Ott is élt egy családi házban. 2017. október 14-én a főnökétől előleget kért, a pénzből pedig sört és bort vett, aztán egész éjjel ivott. Lerészegedve elindult, a falu utcáit járta egy vascsővel. Betörte az egyik ház ajtaját, de az ott lakók rákiabáltak, amitől a férfi megijedt és elfutott.

Ezután tért be a 88 éves, magatehetetlen asszony házába.

Az idős nőt a szomszédban lakó fia és a menye gondozta, rendszeres ápolásra szorult. Azon az éjszakán viszont egyedül volt.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A részeg férfi elhatározta, hogy bemegy, hogy szexuális vágyait kielégítse, és ellopja az asszony értékeit. Benyomta az ablakot, és egyből az ágyban fekvő nyugdíjashoz lépett.

A vascsővel négyszer nagy erővel fejbe verte, majd közösült az asszonnyal.


A 88 éves áldozat olyan súlyosan megsérült, hogy néhány percen belül meghalt.

A gyilkos ezután átkutatta a szobát, és meggyújtotta a ruhákat, amelyeket ott talált. Reggel 7 órakor visszament a szállásukra, és lefeküdt aludni a véres ruháiban. Reggel mondta el munkatársának, hogy megölt valaki.

A társa fogta a véres ruhákat, meg a cipőjét, és a kályhába tette, hogy elégesse.

Mivel nem volt nála semmi, amivel tüzet gyújthatott volna, nem tudta megsemmisíteni azokat.

Forrás: Origo


Az asszony holttestét 7 óra körül a menye találta meg, aki azonnal hívta a rendőröket.

Két órán belül el is fogták a fiatal férfit.

Nem sokkal később a lakótársát is letartóztatták, és bűnpártolással gyanúsították meg.

Az ügyben holnap reggel tartanak előkészítő ülést a Budapest Környéki Törvényszéken. Ha a két férfi beismerő vallomást tesz, tárgyalás nélkül lezárulhat az ügy.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!