Észak-Macedónia felé indulhat el a görögországi migránskaraván

migráció, migráns, migránskaraván, Athén, Görögország, pályaudvar
Vágólapra másolva!
Minden jel szerint az elsősorban szírekből és afgánokból álló tömeghez észak-afrikai és egyéb régiókból származó migránsok is megpróbálnak rácsatlakozni – mondta reggel az M1-nek adott interjújában Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese.
Vágólapra másolva!

Janik Szabolcs szerint a legizgalmasabb kérdés a szervezők kiléte, de erről egyelőre nagyon keveset tudni.

Forrás: SOOC/Nikos Libertas / SOOC/Nikos Libertas

Ha a körülbelül 1500 fős tömeg eljutna Észak-Macedóniába, akkor még többen próbálnának meg útra kelni – mondta a szakértő.

Pénteken

összecsapások voltak a migránsok és a rendőrök között Szalonikiben, amik azért törtek ki, mert pénteken délelőtt szervezők jártak sátorról sátorra, és arra biztatták az embereket, hogy keljenek útra.

A migránsok – mintegy 1500 ember – lebontották a sátrakat, és összepakoltak.

Athén és Szaloniki között nem járt a vonat pénteken, mert legalább kétszáz migráns elfoglalta az athéni pályaudvart. Mind azt skandálták, hogy Németországba akarnak jutni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!