Vágólapra másolva!
Akár napokon belül többmilliós kártérítéshez juthat az Olaszliszkán 2006-ban agyonvert Szögi Lajos családja - írta a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, Schadl György a lapnak elmondta, hogy már a végrehajtó számláján van az a 4,9 millió forint, amelyet az egyik elkövetőnek ítélt meg korábban a bíróság.

Ezt az összeget kaphatja meg áldozat családja,

a bíróság által megítélt több mint negyvenmillió forint kártérítés részeként.

A tettesek közül az elsőrendű vádlott, a 2009-ben jogerősen 17 évre ítélt ifjabb H. Dezső úgy jutott a pénzhez, hogy méltatlan börtönkörülményeire hivatkozva beperelte a magyar államot, és ezt a pert megnyerte. A döntés tavaly novemberben emelkedett jogerőre.

Schadl György tájékoztatása szerint a végrehajtó januárban követelésfoglalást jelentett be, kezdeményezve, hogy

az elkövetőnek megítélt pénz kerüljön át az áldozat családjához.

Ezután az Igazságügyi Minisztérium megvizsgálta, hogy az összeg kiadható-e a családnak, nincs-e olyan követelés, amely megelőzné a hozzátartozók igényét. - A szaktárca a napokban jóváhagyta a kifizetést, így a 4,9 millió forint már a végrehajtó számláján van - közölte Schadl György.

Hozzátette:

a család a teljes összeghez hozzájuthat,

miután a végrehajtó, a kar és az igazságügyi tárca közösen úgy döntött, hogy a jogszabály szerint járó munkadíjtól, jutaléktól és minden ilyen költségtől eltekint, ezeket nem kéri el.

Szögi Lajos tiszavasvári tanárt 2006. október 15-én a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán a gyermekei szeme láttára verték agyon. Az ügyben 2009-ben jogerősen három tettest életfogytiglani fegyházra ítéltek, miközben az elsőrendű vádlottra, ifjabb H. Dezsőre 17 évet, további négy elkövetőre 10, illetve 15 év fegyházat róttak ki. Egy évvel később a bíróság 46 millió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a büntetésüket töltő elkövetőket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!